Az olvasók akár számon is kérhetik (még rajtam is), miért feledkeztünk meg a tegnapi igencsak jeles napról, március 21-ről. [A Szabad Magyar Szó nem feledkezett meg a víz világnapjáról, minden évben írunk róla, az idén is megemlékeztünk a világnapról – a szerk. megj.] Részben igazuk van, mert tegnap volt a tavasz naptári kezdete, de azért azt is figyelembe illene venni, hogy mivel az idei esztendőnk szökőév, a tavasz csillagászati kezdete (azaz a nap-éj egyenlőség) már egy nappal hamarabb lejátszódott. Illene még azt is tudni, hogy 1999-ben az UNESCO pont ehhez kötötte a költészet világnappal való megünneplését is (talán azért, mert tavasszal, kikeletkor egyre inkább eluralkodik – főleg a fiatalokon – a szerelem, azaz a versek óriásai hányada pedig pont ennek állít – mondhatjuk: örök – emléket. Vannak köztük olyanok, akik akár azt is mondhatják, miért kell nekünk a világnapi megemlékezés, amikor népünknek megvan a Magyar Költészet Napja. Erről esetleg alkalomadtán még írok, de azért valamit ne felejtsünk el, 1887-ben pont a tavasz első napján látta meg Érsekújváron (igaz, ma már a lakosainak majd 80 százaléka azt mondja, ők Nové Zámky településen élnek) a napvilágot egy világhírű költőnk (aki emellett még író, grafikus és festő, ráadásul még fordító is volt), Kassák Lajos, akinek életéről sokkal többet lehetne írni, de most elégedjenek meg ennyivel.
Most már a mai nap a fontos – számomra –, mert ismét egy világnap köszöntött ránk, mégpedig a vízé. Meglehet, sokak szerint érthetetlen a vizet ünnepelni, de ne felejtsék el, a földi élet, azaz a szén alapú létforma, nem alakulhatott ki, csak olyan helyen, ahol a bolygó felszínen volt (van) víz, esetleg az azt körülvevő gázburokban vízpára, na meg a szintén nélkülözhetetlen nitrogén és szén-dioxid (ne zárjuk ki a szén-monoxid lehetséges jelenlétét se). Így érthetővé válik az is, hogy a mai csillagászok és asztrofizikusok, na meg –kémikusok és –biológusok miért kutatnak az exoszoláris (rövidítve: exo), azaz Naprendszeren kívüli bolygók után, amelyek a Földhöz hasonló feltételekkel vannak „megáldva”, mert akkor ott is hasonló élet keletkezhetett. Megint közbeszólhat bárki, akinek léteznek már e témában ismeretei, mi van akkor, ha valahol nem szén-, hanem mondjuk szilíciumalapú élet alakult ki? Maradjunk abban, ezt sem lehet kizárni!
Be kell látnunk, az emberi fejlődés elérkezett egy olyan pillanatig, amikor már lassan feléli a rendelkezésére álló természetes forrásokat. Szemtanúi és elszenvedői vagyunk a földi feltételek erőszakos megváltoztatásának, amit e pillanatban csak az éghajlat megváltozásán keresztül érzékelünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a földi lények óriási többsége életéhez nélkülözhetetlen az ivóvíz. Hiába vannak óriási tartalékok (még), például a Szahara alatti óriási természetes víztározó vagy az északi és déli sarkok közelében található jégtakaró, ha ezek legnagyobb „ellensége” az emberi fejlődés csúcsa, amit leegyszerűsítve úgy nevezhetünk: fogyasztói társadalom! Ha akarjuk, ha nem, semmi jóra nem számíthatunk, ha az emberi civilizáció képtelen lesz megtenni a következő fejlődési lépcsőt, amit egy szóval így írhatunk le: KÖRNYEZETTUDATOSSÁG, azaz minden eddigi eredményt és erényt ennek kell alárendelni, mert a Pató Pál úri (ejh, ráérünk arra még) hozzáállás az emberi civilizáció végét (gondoljunk az egyiptomi bölcsekre, akik Szolónnak csak annyit állítottak: ne higgyétek, hogy ti voltatok az elsők…) és az ember eltűnését fogja eredményezni!
