Egy baráti beszélgetésnek köszönhetem, hogy megtudtam május végén, Jakab Dezső építész leszármazottja éppen Szabadkán tartózkodik. Egy-két telefon, s másnap reggel már a városháza árnyékában, Jakab Dezső szobrának szomszédságában beszélgettem Jakab Eszterrel, akinek Dezső a dédnagybátyja, vagyis dédapja édestestvére volt. Véletlen-e, vagy sem, Eszter örökségvédelemmel foglalkozik, igaz, nem ez a régió a területe. Először járt Szabadkán és látta élőben felmenőjének grandiózus alkotásait.
„Jakab Dezső – Komor Marcellel szövetkezve – vitte be Szabadkát Európába. Vagy Európa szédült be Szabadkára. Végeredményben mindegy. Vándor, ha erre jársz, gondolj Jakab Dezsőre (és Komor Marcellra), és állj meg a Fehér Hajó épülete előtt, a város egyik legszebb sarokháza ugyanis az ő tervei alapján épült fel, az eklektika stílusában. Uram, ne add, hogy újra barbárok rohanják le a várost, mely oly sokat köszönhet a két építésznek.” (Baráczius Zoltán, Hét Nap, 2008)
Jakab Dezső Biharréven született zsidó származású magyar építész, Komor Marcell mellett a Lechner Ödön által kezdeményezett nemzeti szecessziós irányzat nagy alakja. Nevéhez kötődnek az olyan épületek Szabadkán, mint a zsinagóga, a Városháza, a palicsi villák, a Vigadó épülete.
Hogyan él Jakab Dezső kultusza a családban? Emlékszel arra, hogy gyerekkorodban emlegettétek őt?
– Igen, apukám rengeteget emlegette, ő egyébként is nagyon-nagyon szeret mesélni a felmenőkről, hogy ki mit csinált, milyen ember volt. Nyilván az édesapjáról is, Jakab Dezsőnek a testvéréről, Jakab Lászlóról, aki orvos volt. Voltak szanatóriumok a család tulajdonában, amiket szintén a Jakab Dezső tervezett, azt hiszem, még azt is mesélte, hogy még talán Ady is volt valamelyikben. Ezek mind budapestiek. Édesapám tudása szerint a Jakab család tagjai erdélyi szombatosok voltak. Van is a nagyapámnak egy ilyen szombatos tanúsítványa, amit anno, a zsidótörvények idején állítottak ki. Ez a szombatos tanúsítvány arra szolgált, hogy megmentse a zsidókat, mert a szombatosok elvileg olyan keresztény közösségeknek számítottak, akik fölvették a szombattartást hagyományként. Marosvásárhelyen már jártam, de Szabadka valahogy mindig kimaradt az utazásaim közül eddig. Emlékszem, hogy mielőtt felújították volna a szabadkai zsinagógát, apukám már akkor mondta nekem, hogy ezt mindenképp fel kellene újítani, mert ez egy olyan kulturális örökség, ami figyelemre méltó. Még kérdezte is, hogy nincs-e kedvem ezzel foglalkozni, hiszen kulturális örökségvédelemmel és annak a kutatásával foglalkozom. Más régió a területem, de amúgy nagyon kézenfekvő lenne, hogy egyszerre családi örökséggel meg világörökséggel és regionális kulturális örökséggel foglalkoznék, ha ezeket az épületeket venném számba. Több könyvet is kaptam édesapámtól, Jakab Dezső és Komor Marcell munkásságáról szólnak. Egyébként Jakab Dezső ténylegesen is nagyon él a családunkban, mert édesapám lakásában konkrétan ott van egy Fényes Adolf-festmény, ami Jakab Dezsőről készült, úgyhogy van a családnál egy elég konkrét, családi emlékezet-fenntartó vizuális elem, és lenyűgöző.
Nyilván mindenki a csodájára jár ezeknek az épületeknek, de téged milyen érzések kerítenek a hatalmukba, most, hogy itt jártál?
– Ez egy nagyon ambivalens érzés, mert nyilván én azt is érzem egyik oldalról, hogy nem az én érdemem ez, ettől én nem leszek több, hogy nem én tettem ide le ezt, de hogy mégis nagyon nagy büszkeséggel tölt el, egy nagyon különleges érzés. Próbálom kulturális örökségi szemmel meg művészetértékelési szemmel nézni ezeket, de azért bekapcsol bennem az érzés, hogy ezeket mégiscsak a dédnagypapám testvére tervezte. Itt az emberek csodálják, hogy mekkorát alkotott, úgyhogy azért nagyon intenzív és mély érzéseket hoz elő.
Gondolod-e, hogy van ehhez köze igazából a családnak és akár Jakab Dezsőnek, vagy pedig teljesen más miatt kezdett el érdekelni a művészet vagy egyáltalán az építészet és az örökségvédelem?
– Biztos vagyok benne, hogy ez családilag is meghatároz, mert egyébként édesanyám is nagyon művészetkedvelő, imádja a reneszánsz festményeket, és ő is fest. Elég erős a művészet iránti érdeklődés a család mindegyik részében. Akármerre megyek, az építészet valahogy mindig megfog. De ez tinédzserkoromban is így volt. Nem tudatosan, de láttam, hogy ők hogyan értékelik az építészetet, festészetet, és ez valahogy rám ragadt. Én a kelet kutatás irányába mentem még az alapképzésem alatt, de egyből láttam, hogy a vizuális kultúra lesz az, ami engem érdekel. Dél- és Dél-Kelet-Ázsiával foglalkoztam. Akkor az érdekelt, hogy hogyan tartja fönt a kulturális örökségvédelem meg ezek az intézkedések az emlékezetét valaminek. Miért pont azt értékeljük, amit, tehát hogy ez az emlékezetpolitika a tárgyi kultúra és az örökségvédelem kapcsolata, ami itt is nagyon érdekes. Mennyire benne van a városban, a terek nevében, az utcaelnevezésekben, ezek tartják fönt az emberek kulturális emlékezetét, s többek között Jakab Dezső és Komor Marcell nevét, munkásságát. Ezt a témát itt is érdemes és érdekes lenne kutatni.
Nyitókép: Jakab Eszter Jakad Dezső szabadkai szobránál