Az olimpia kilencedik versenynapja után őrségváltás történt az éremtáblázat élén, ugyanis az eddig második Amerikai Egyesült Államok az aranyérmek számát tekintve beérte Kínát, és mivel az amerikaiaknak huszonhat ezüstérmük van, az ázsiaiaknak pedig tizeneggyel kevesebb, így az USA megelőzte Kínát.

A harmadik helyen a vendéglátó franciák állnak, akiknek ugyanannyi első helyük van, mint Ausztráliának, de Franciaország tizennégy, az ausztrálok pedig tizenegy ezüstérmet gyűjtöttek.

A magyar olimpiai csapat a kilencedik nap után is előrelépett: ezúttal egy helyet, ami arra volt elegendő, hogy Magyarország feltornázza magát a tizenkettedik helyre, letaszítva onnan Romániát. A magyar és a román olimpiai csapat is három-három arany- és ezüstérmet gyűjtött eddig, de Magyarországnak két harmadik helye van szemben a románok egy bronzérmével.

Halász Bence olimpiai ezüstérmes!

Szerbia a 37 éves teniszező Novak Đoković aranyérmének köszönhetően a harmincharmadik helyről a huszonegyedik pozícióra jött fel, s az egykori jugoszláv tagköztársaságok közül továbbra is a tizennyolcadik helyen álló horvátok előzik meg a szerbeket.

Đoković 37 évesen megcsinálta, megvan az olimpiai aranyérem!

Éremtáblázat a kilencedik versenynap után:

 

Az előző napi állás:

Éremtáblázat: Magyarország egyre közelebb a top10-hez