A Gazdasági Minisztérium odaítélte az első szubvenciót azon rendelet alapján, amely szerint az állam pénzt ad új szállodák építésére vagy régi szállodák felújítására Belgrád területén, az EXPO 2027 kiállítás előtt. Ahogy a Nova Ekonomija írja, az erre a célra kiosztott 5,9 millió eurót az „Airport City West Gate” gazdasági társaság kapta, amelynek székhelye Újbelgrádban található.

A pénzt azért kapták, hogy felépítsék és felszereljék az „AC Hotel by Marriott Airport City Belgrade” szállodát, amely 209 szobával fog rendelkezni. A Gazdasági Minisztérium által az Airport City West-nek juttatott támogatás az építési beruházás összköltségének 20 százalékát fedezi.

A hotelszolgáltatások területén történő közvetlen beruházások vonzását célzó szubvenciók odaítélésének feltételeit szabályozó rendelet legfeljebb 20 százalékos támogatást ír elő 3, 4 vagy 5 csillagos, 3., 4. vagy 5. kategóriás szállodák beruházásai esetében. Ahhoz, hogy a befektető támogatást kapjon, a szállodaépítésbe történő beruházásnak legalább 5 millió eurót kell elérnie, míg a meglévő szállodák bővítése vagy rekonstrukciója esetén a minimum összeg 2 millió euró. Mindkét esetben a szállodában legalább 50 szobának kell lennie.

Az Airport City, a Gazdasági Minisztériummal kötött szerződés értelmében, anyagi és immateriális javakba legalább 29,9 millió eurót köteles befektetni két éven belül. Az 5,9 millió eurós támogatás két részletben kerül kifizetésre – az első 2025-ben, 864.829 euró összegben, a második pedig 2026-ban, 5,12 millió euró értékben.

A rendelet azt is előírja, hogy a belgrádi régióba történő beruházások, amelyek a 2027-es EXPO nemzetközi szakkiállítás megvalósítását szolgálják, csak akkor részesülhetnek támogatásban, ha a közvetlen beruházást az önkormányzati egység azonos helyszínén legalább öt évig fenntartják a beruházási projekt megvalósítása után, és ezen időszak alatt a szálloda kategóriáját is megőrzik.