Tóbiás Zsuzsa Galaxy nyergében megnyerte a 17. Nemzeti Vágtát. Galaxy harmadszor lett nyertes a Vágtán, így örökös bajnoki címet kap és a szabályok szerint visszavonultatják. 

Ácsteszér és Vörös Tamara Marinával a második, Tahitótfalu, Rigó Lotti Jonagolgddal a harmadik, Bácskossuthfalva képviseletében Vámos Mercédesz és Pipacs a negyedik. 

A rajtnál Vámos Mercédesz lova rendetlenkedett és emiatt hátrébb sorolták őket, nagy hátránnyal indultak. Szép lovaglással hozta föl a lovat Vámos Mercédesz, de nem sikerült az élre kerülnie. 

Délután gyermeklovas bemutatóval folytatódott a program, majd a Nemzeti Lovas Díszegység, az Országos Polgárőr Szövetség és végvári vitézek próbálták szórakoztatni a vendégeket a rendkívüli hidegben és szakadó esőben. Puszta ötös és csikós bemutatóra is sor került, a legnagyobb sikert azonban a Győri Ördöglovasok aratták, ők minden évben favoritok a lóról lógással, fejjel lefelé lovaglással vagy éppen hátrafelé ülve bemutatott vágtával. 

A Győri Ördöglovasok mindig nagy sikert aratnak (Fotó: Szappanos Veronika)

A kocsitoló versenyben idén először vajdasági csapat is elindult, mégpedig Szabadkát képviselve. Nagyot küzdöttek a hazai Szilvásvárad csapatával, akik végül első helyre szaladtak be kocsijukkal, Szabadka részéről pedig szép eredmény a második hely így első próbálkozásra. Ez a Vágta gyalogos versenyszáma. 

Szabadka (pirosban) először vett részt a kocsitoló versenyen, második lett (Fotó: Szappanos Veronika)

A legfiatalabbak döntőjében, a Huszárgyerekeknél Vasad lett a győztes, Rakottyai Judit és pónija, Little Lioness ennek az őj versenyszámnak az első nyertesei. 

Rakottyai Judit a cél előtt (Fotó: Szappanos Veronika)

A Kishuszárok döntőjét pestszenlőrinci versenyző nyerte meg, Juharos Jadviga és Kassim szinte végig vezettek.

Juharos Jadviga az utolsó körben biztatja Kassimot (Fotó: Szappanos Veronika)

A Kishuszároknál változás történt és az utolsó pillanatban Farkaslaka helyett Kishegyes indult a döntőben. Domján Korinna lova nagyon engedetlen volt, a rajtnál végül hátrébb kellett sorolni őket és így a negyedik hellyel zárták a Vágtát. 

A fogatvágták döntője (Fotó: Szappanos Veronika)

A fogatok vágtájában a hortobágyi csapat bizonyult legjobbnak, utánuk a köncsögi ménes, majd a Bugaci ménes csapata ért célba.

Hortobágyi lovasok ültetéses bemutatója (Fotó: Szappanos Veronika)

A Nemzetközi futam helyett indított Nemzetközi Lovas Díszegységek döntőjében Nagy-Britannia és Stephen Heeley vágtázott be a célba elsőként. A díjátadón történt egy érdekesség. A döntőben nem szereplő Szerbia is díjat kapott, mégpedig Fair Play díjat. Az előfutamban nagyon rossz indulás után olyan kiválóan viselkedett Dušan Janković, hogy a zsűri úgy ítélte meg,  neki is jár egy elismerés.

Stephen Heeley repül a cél felé (Fotó: Szappanos Veronika)

A Nemzeti Vágtát méneshajtás zárta, a szilvásáradi ménes robogott végig a pályán.

A pletykák szerint visszakerülhet a Vágta jövőre Budapestre, a Hősök terére, ami nagyon örvendetes lenne, mert Vajdaságnak igazán ott termettek érmek. Vajdaság legjobbjait tehát jövőre is várja Magyarország. 

Tóbiás Zsuzsa Galaxy nyergében megnyerte a 17. Nemzeti Vágtát (Fotó: Szappanos Veronika)