Az előző évekhez hasonlóan most is nyílászárók cseréjére, gázkazánra, hőpumpára, hőszigetelésére, valamint napelemek beépítésére igényelhetnek támogatást az érdeklődök. Az idei évben növelték a támogatás összegét, így a nyílászárók cseréjére maximálisan 200 ezer dinár, míg a hőpumpák esetében 300 ezer dinár értékben nyújthatják be kérvényüket a lakosok.

„Mindenféleképpen kicsit változtattunk a feltételekkel kapcsolatban, ugyanis ezt a pályázatot a minisztériummal írjuk ki egyetemben. A feltételek közül megemlíteném azt, hogy mivel eddig áramszámlát is kértünk, de 30 kW-os áramszámlákról volt szó, az idéntől már ezt felemeltük 100 kW-osra is.”- mondta Mijatov Dávidházi Zita a topolyai Községi Közigazgatási Hivatal vezetője.