Péntekig adott határidőt Damir Zobenicának, a tartományi parlament alelnökének, hogy lemondjon tisztségéről, Bojan Jankulović, a Szabadság és Igazságosság Párt tartományi képviselője, mivel mint közölte, Zobenica a Szerb Haladó Párt tagjait beszervezte, hogy támadjanak rá a polgári megmozdulások résztvevőire, és erről egy napvilágra került hangfelvétel is árulkodik.

„Ha nem mond le, akkor követeljük, hogy a tartományi képviselőház péntekre összehívott ülésén vegyék őt őrizetbe és vonják eljárás alá, mivel több bűncselekményt is elkövetett Újvidék, Vajdaság és az egész ország polgárainak kárára” – jelentette ki Jankulović.

Közölte, a pártja által nyilvánosságra hozott hangfelvétel „leleplezte a Szerb Haladó Pártnak és annak legmagasabb rangú tisztségviselőinek, – köztük Zobenicának – a bűnözői és erőszakos természetét”.

„Az általa elkövetett bűncselekmények miatt az illetékes intézményeknek sürgősen reagálniuk kell. Ellenkező esetben az állam igazolja, hogy pártfogolja az erőszakot és az uralkodó kaszt büntethetetlenségét”. – tette hozzá Jankulović.

Damir Zobenica (N1)