Amennyiben a fiatalok 75.000 eurós hitelt vennének fel lakásvásárlásra, az első évben a havi törlesztőrészlet 93 euró lesz, a második és hatodik év között 175 euró, a hatodik évtől a hitel lejártáig pedig 350 euró havonta, jelentette be a pénzügyminiszter, Siniša Mali.

A fiatalok számára kedvezményes hitelre vonatkozó törvény karácsony után elkészül, és január második felében a parlament elé kerül, hogy március 1-jén hatályba léphessen.

A Szerbiai Rádió és Televíziónak Mali azt mondta, a hétvégére várhatók az utolsó simítások, amelyeket Aleksandar Vučić elnök szombaton vagy vasárnap mutat be a program végleges változatával együtt.

„A program célja, hogy megpróbáljuk megoldani a fiatalok valószínűleg legfontosabb problémáját. Ez a program ezt lehetővé teszi” – mondta Mali.

Rámutatott, hogy hitelfelvételkor két fő probléma merül fel: az önrész mértéke és a havonta fizetendő kamat nagysága.

„Ez a program mindkét problémát megoldja. A szokásos 20 százalék helyett az önrész most egy százalék lesz” – magyarázta Mali. Példaként említette, hogy 75.000 eurós hitel esetén az önrész mindössze 750 euró.

Mali elmondása szerint az állam garanciális programon keresztül a kamatot is támogatni fogja.

A 75.000 eurós hitel esetében az első évben a havi törlesztőrészlet 93 euró lesz, a második és hatodik év között 175 euró, a hatodik évtől a hitel lejártáig pedig körülbelül 350 euró (hat hónapos euribor plusz két százalék). Hangsúlyozta, hogy ha az euribor csökken, akkor a törlesztőrészlet is csökken, ami alacsonyabb, mint egy albérlet havi díja.

„A fiatalok számára az első lakás a legfontosabb. Ez a program elősegíti az építőipar fejlődését, és lehetőséget ad a fiataloknak, hogy lássák, mennyire erős az állam, és mennyire törődik velük” – mondta a pénzügyminiszter.

A hatalom akkor kezdett ismét a kedvezményes lakásprogramról beszélni, amikor fiatalok széles köre blokád alatt tartja az egyetemeket és középiskolákat. A diákok többször is kijelentették, hogy a kedvezményes lakáshitelek ötletét sértésként, megvesztegetési kísérletként és a tiltakozások elcsendesítésére tett próbálkozásként értékelik. Számukra érthetetlen, hogy a hatalom képviselői egyrészt sértegetik, lekezelik a diákokat, sőt, verőembereket küldenek rájuk, másrészt olcsó lakáshiteleket kínálnak nekik.