Az Alapfokú Ügyészség büntetőfeljelentést tett az újvidéki L. U. ellen, aki BMW-jével behajtott január harmadikán a tüntető emberek közé, akik az Állj meg, Szerbia! akción vettek részt. A büntetőfeljelentés szerint a gyanúsított tisztában volt cselekedeteinek jelentőségével és szándékában állt azt végrehajtani, noha tudta, hogy ez tilos – idézi a 021.rs. Az incidens során egy diák megsérült, majd a sofőr az autóból kiszállva szóban megtámadta a jelenlévőket. Az Alapfokú Ügyészség javasolta, hogy a gyanúsítottat hallgassák ki a feljelentés minden állítása kapcsán, valamint hogy az eseményen jelenlévő diákokat tanúként vonják be az eljárásba.
A büntetőfeljelentés szerint a gyanúsított tettei kimerítik a nyilvános rendezvényen tanúsított erőszakos magatartás bűncselekményének összes elemét. Az eset után a Belügyminisztérium közölte, hogy L. U. önként jelentkezett a rendőrkapitányságon, és vallomást tett, elmondása szerint őt is megtámadták, könnygázzal fújták le, és az autóját ütötték.
A további vizsgálatok és felvételek alapján az esetben még egy férfi is részt vett, aki az esemény után elhagyta a helyszínt.