Aleksandar Vučić szerb elnök tárgyalásokat jelentett be a Vajdasági Magyar Szövetséggel a Vajdaság Szerbiában elnevezésű kiáltvánnyal kapcsolatosan és azt is közölte, hogy az államiság napján nem lesz Újvidéken haladó nagygyűlés.

A Pink Televízióban vendégeskedve az államfő azt mondta, hogy a VMSZ-szel, a Szerb Haladó Párt koalíciós partnerével egyeztetnek majd, hogy „meglássák, mi az, amit ők szeretnének hozzáadni, vagy kivenni a kiáltvány szövegéből.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Megismételte, hogy a kiáltványt Sretenje (Gyertyaszentelő Boldogasszony) ünnepén hirdetik majd ki, amikor Szerbia az államiság napját ünnepli, és úgy fogalmazott, hogy ez egy „szerb népi nyilatkozat” lesz majd.

Az elnök azt mondta, a nyilatkozat szövegét majd a képviselőházban is elfogadtatják, ahol a Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei többségben vannak.

Azt is beharangozta, hogy Sretenje ünnepére nagygyűlést szerveznek, de nem Újvidéken, ahogyan azt korábban tervezték, hanem két másik vajdasági város egyikében.

Nem megerősített információk szerint Vučić dönti majd el, hogy az összejövetelt Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica), vagy Karlócán tartják-e meg.