A szavazóhelyiségek bezárását követően nyilvánosságra hozott exit pollok szerint szerint a német konzervatív ellenzék győzött a vasárnapi parlamenti választásokon, ezzel Friedrich Merz lett a szociáldemokrata Olaf Scholz utódja.
Az ellenzéki konzervatívok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége Merz vezetésével 28,5-29 százalékot ért el ( az ARD és ZDF becslései szerint), míg az Alternatíva Németországnak (AfD) 19,5-20 százalékot szerzett, ami rekorderedményt jelent a szélsőjobboldali pártnak. Ez az eredmény nagyjából megfelel az előzetes közvélemény-kutatásoknak. „Most már szilárdan a mainstream pártok között vagyunk Németországban” – jelentette ki az AfD vezetője, Alice Weidel.
Scholz középbal SPD pártja 16-16,5 százalékot ért el az előzetes eredmények alapján, ami minden idők legrosszabb eredménye. Negyedik helyen a Zöldek állnak, ők 12-13,5 százalékot szereztek meg. Őket követi a szocialista Linke 8,5-9 százalékkal. A sort az FDP zárja 4,9-5 százalékkal és a BSW 4,7-5 százalékkal az előrejelzések szerint, azaz utóbbi két párt a parlamenti küszöb határán táncol.
Az biztos, hogy koalíciós kormányzás lesz Németországban, kérdés, hogy hány pártra lesz szükség ehhez. Merz a választást megelőző tévévitában azt mondta, hogy az SPD-vel és a Zöldekkel is hajlandó tárgyalni, ám ha elég képviselőjük lesz hozzá, akkor alighanem CDU-SPD kormány alakul majd.
December közepén vesztette el a bizalmi szavazást Olaf Scholz német kancellár. Mindez két hónappal azt követően történt, hogy az FDP távozásával összeomlott a hárompárti kormánykoalíció, aminek az elsődleges következménye, hogy Scholzéknak kisebbségben kellett tovább kormányozniuk – írja a hvg.hu.
Fotó: Beta/AP Photo/Markus Schreiber

