Még Versecen készítette Nemanja Šarović, a KTV riportere azt a villáminterjút, amely sok mindenre rámutat, többek között arra is, hogy miért sétálnak több száz kilométereket az emberek, miért fognak össze, gyülekeznek, emlékeznek meg napról napra, hétről hétre azokról, akiket november elsején az újvidéki pályaudvar előtetője maga alá temetett, és onnan az orvosok már csak a holttestüket emelték ki.
Íme az interjú magyar nyelvű fordítása:
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A barátnőm Teodorát az előtető maga alá temette, és fél testét emiatt elveszítette. Az én gyerekeimnek egy órával az előtető leszakadása előtt kellett volna, hogy menjenek nézni a Crvena zvezdát, de szerencsére a feleségem elfelejtette a legkisebb játékát betenni, és vissza kellett menniük érte. Azok, akik az előtető alatt voltak, már soha nem jönnek vissza. Én azóta, vagyis november elseje óta a mai napig úgy viselkedek, mintha az az előtető engem is maga alá temetett volna, vagy azokra esett volna, akiket szeretek.
Értelmetlen lenne, ha azt mondanám, nem érdekel a politika, mert akkor miért gyalogoltam, 240 kilométert, ha most megmutatnám, hogyan néz ki a lábam, nem lenne egy kellemes látvány, de látunk hasonlókat mindennap, az emberek nem bírják és elesnek. Ha most leállnék, akkor saját magamat köpném arcon. Nem vagyok egy pártnak se a tagja, nem is akarok belépni, engem nem lehet beárazni. Ha valaki felkínálna tízmillió eurót, közölném vele, csak az idődet vesztegeted, mivel a meggyilkolt emberek érékét nem lehet kiszámítani, a lítiumbányászatot nem tudom kiszámolni, de ennek az összefogásnak nincs ára, én soha nem fogom magam eladni, szívvel és lélekkel mindig a nép mellett leszek, és azok mellé állok majd, akik az igazságért és a szabadságért küzdenek.
A rövid beszélgetést ide kattintva lehet megnézni.
