A kiszácsi mezőgazdasági termelők jótékonysági koncertet szerveztek annak a két személynek a megsegítésére, akik túlélték, de súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője.

A Teodora Martinko és Vukašin Crnčević megsegítésére szervezett koncert vasárnap, március 9-én 20 órakor lesz az Újvidéki Vásár Master csarnokában.

A koncertet a kiszácsi gazdák szervezik, a túlélők egyike, Teodora ugyanis kiszácsi.

A rendezvény teljes bevételét a két sérült családjának fizetik majd be.

„A Tajna nevű tamburazenekar lesz az előzenekar, majd ők köszöntik az est sztárvendégeit. Fellép majd a Piloti együttes és Kiki Lesandrić, mivel ők Teodora kedvencei.

A közönségnek Teodora keresztanyja fogja felolvasni a lány levelét, jelentette ki, Goran Filipović, a koncertet szervező gazdaegyesület képviselője.

Kiemelte, Teodora boldog, és igazán meglepte, hogy Kiki elsőre vállalta a fellépést.

„Még azt is mondta, hogy amint jobban lesz, meg is látogatja majd” – tette hozzá Filipović.

Közölte, hogy a tisztelet- és napidíjról mindenki lemondott, és a termet, a hang- és fénytechnikát is ingyen használhatják.

Hozzátette, italadományra még szükségük van, de az abból befolyó pénzt is a sérültek családjainak megsegítésére fordítják.

Az 1500 dináros belépőjegyek a Gigstix-ben kaphatók.

Illusztráció (Mina Delić)