Elképzelhető, hogy az EXIT elhagyni kényszerül az országot, mert kiállt az egyetemisták mellett – nyilatkozták a fesztivál szervezői az IQ magazinnak.

„Legnagyobb sajnálatunkra azóta, hogy kiálltunk az egyetemisták mellett egy igazságosabb, toleránsabb társadalomért folytatott harcukban, egyre nagyobb a nyomás és a fenyegetés, hogy elhallgattassanak bennünket és megvonják tőlünk a szabad véleménynyilvánítás szabadságát. Emiatt komolyan fontolóra vettük, hogy elmenjünk Szerbiából. De a szülővárosunknak és a hűséges közönségünknek a világ minden tájáról tartozunk még egy utolsó tánccal a péterváradi váron” – közölték a szervezők.

Az EXIT fesztivál 2000-ben indult az akkori országos egyetemista mozgalmak részeként, amelyeknek nagy szerepük volt Slobodan Milošević hatalmának a megdöntésében.

A 2000-es választások után költözött a fesztivál Péterváradra, és lett a világ egyik legjobb, sokszor díjazott fesztiválja, amely mintegy 300 millió eurós idegenforgalmi bevételt hozott az országnak.

Az egyetemista mozgalomból született fesztivál kiállt az egyetemisták mellett most is, étellel, hálózsákokkal és egyéb dolgokkal segítette őket.

A 25.  EXIT tervezett időpontja július 10-13.