Ahogy Orbán Vktor magyar miniszterelnök péntekenként bejár a Kossuth Rádióba igét hirdetni, ugyanúgy teszi azt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke keddenként a Szabadkai Magyar Rádióban. Március 25-én sem volt ez másként, Pásztor ezúttal is elmondta szinte szóról szóra ugyanazt, amit az előző hetekben, hónapokban, kiemelve a normalitást, és hogy most már végső ideje, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, ugyanis a vajdasági magyar közösségnek az felelne meg.
A Pannon RTV Facebook-oldalára is felkerült a rádiós szereplésről a beszámoló, ahol többen jelezték, a Szerb Haladó Párt nem Szerbia, a Vajdasági Magyar Szövetség pedig nem egyenlő a vajdasági magyarsággal, úgyhogy Pásztor a VMSZ-szavazók nevében nyilatkozzon, mivel lehet, hogy nekik az lenne a jó, ha minden visszatérne a korábbi kerékvágásba, viszont olyanok is akadnak szép számmal, akik ezt egyáltalán nem szeretnék. Arra a hozzászólásra, amely úgy hangzott, hogy „Hát persze… csak ez nem a magyar közösségnek, hanem CSAK neked felelne meg” nem más, mint Pásztor Bálint második felesége, Pásztor Noémi reagált, aki a következőket írta:
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Elnök Úrnak pedig az felelne meg, ha nyugodt életet élhetne és nem áldozná rá az egész életét, hogy olyan emberek életszínvonalát próbálja meg jobbá tenni, akik nem méltányolják a törekvéseit. Az is jobban megfelelne, ha a verbális erőszak, a maximális kitettség helyett szépen egyetemi tanárként dolgozna, ahogyan teszi is rendszeresen, mindent tisztségviselés mellett”, de a legerősebb mondat a végén következett:
„Nincs rászorulva a politikai funkciójára.”

Ez a mondat természetesen nem maradt reakció nélkül:
„Ha nincs rászorulva a politikai funkcióra, akkor végezze csak a tanári feladatait (a) tisztelt Pásztor úr. Ön pedig rágja már jól meg mondanivalóját. A szendvicseket is megrágják.”
A hozzászólok között akadt olyan is, aki azt mondta, ki kellene maradni ebből az egészből, ez pedig pontosan a VMSZ által az utóbbi időben hangoztatott szólamok egyike, ugyanis az elmúlt időszakban többször is elhangzott a VMSZ-es politikusoktól, hogy ez egy szerbiai belharc a hatalomért, ehhez a vajdasági magyaroknak nincs közük. Ennek ellenére Pásztor felesége a külföldön élő hozzászólót sem kímélte, s a következőket írta neki:
„Ha jobban tudja, haza lehet jönni és jelentkezni VMSZ elnöknek. A szomszéd fűje mindig zöldebb, de mondhatnám azt is, hogy mindenki előbb a saját háza előtt sepregessen…”
_________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

