„Ma van az első nap, mióta ez az egész káosz öt hónappal ezelőtt elkezdődött, hogy egyetlen általános iskola sincs teljes leállásban. Minden általános iskola működik Szerbiában” – mondta Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke a Happy TV-nek.

A középiskolák két százaléka továbbra is teljes munkabeszüntetésben van. Elmondása szerint az általános iskolák 25 százalékában egyes tanárok nem tartanak órát, vagy az órák időtartamát 30 percre rövidítették.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Brnabić hozzátette, hogy 36 középiskola van teljes munkabeszüntetésben, ami – mint mondta – az iskolák két százalékát jelenti, és nem látja okát annak, hogy a középiskolák miért ne működnének. .

„Négy hónappal ezelőtt minden reprezentatív szakszervezet felszólított a munkára, mert aláírták a megállapodást a szerb kormánnyal. Március 1-jétől öt százalékkal emelték meg a fizetéseket az óvodapedagógusok, valamint az általános és középiskolai tanárok számára, és 16 százalékkal az egyetemi oktatók esetében” – mondta Brnabić.

Emlékeztetett, hogy október 1-jén további öt százalékos béremelés következik az óvodák, általános és középiskolák dolgozóinak, és ezzel – mint hangsúlyozta – a pedagógusok kezdő fizetése eléri majd az országos átlagbért.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!