Szerdán 9 órától szállítják át a pápa holttestét a vatikáni otthonából, a Casa Santa Martából (Szent Márta-ház) a Szent Péter-bazilikába, ahol felravatalozzák. Előtte a Vatikánt az üres pápai trón (sede vacante) idején irányító kamarás, az ír Kevin Farrell mondott imát. A tömeget már kora reggel elkezdték beengedni a Szent Péter térre a BBC közvetítése szerint – írja a telex.hu.

A felravatalozott Ferenc pápától a szombati temetésig lehet búcsút venni a bazilikában szerdán délelőtt 11 és éjfél, csütörtökön reggel 7 és éjfél, pénteken reggel 7 és este 7 között. Méltóságok már előző nap búcsút vehettek az előző egyházfőtől, köztük Sergio Mattarella olasz államfő is ellátogatott a Vatikánba.

A szertartásra mintegy 200 ezer embert vártak. Az olasz vasutak bejelentette, hogy szombatra rendkívüli járatokat indít Rómába, elkerülendő, hogy a temetésen részt vevő tömeg járművekkel érkezzen a városba. A római taxivállalatok tízórás turnusokat ígértek a következő napokban. Vatikáni információk szerint több mint kétezer újságíró és operatőr akkreditáltatta magát Ferenc pápa temetésére. Az eseményre a világ sok vezetője elmegy majd.

Fotó: AP/Stefano Costantino