Zoran Đajić geológusmérnök csütörtökön kijelentette, hogy az ügyészségen eddig lezajlott öt kihallgatásból megtudta, hogy a kínai CRIC vállalat, habár a vasútállomás felújítási munkálatainak a kivitelezője volt, továbbira kerüli a szükséges dokumentumok kiadását.
Ezek az iratok között van a pénzügyi dokumentáció is.
„Vagy csak kiskanállal adagolja az információkat, vagy téves adatokat közölnek. Ez azt jelenti, hogy a korrupció csúcsa a kínai vállalatokban van. Alattuk van a többi vállalat, az alvállalkozók, akik a hatalom képviselőivel szoros kapcsolatot ápolnak, és akik arra szolgáltak, hogy a pénzek elosztása egy másféle módon történjék” – magyarázta az N1-nek a mérnök csütörtökön, hat hónappal a 16 ember halált okozó baleset után.
Đajić szerint a korrupcióért Kínában nyilvánosan lövik agyon az embert, Szerbiában viszont a korrupció legfőbb gerjesztői éppen a kínai vállalatok.
„És, hogy ki mindenki keveredett bele a pénzek elosztásába, ezt nem tudom, de tény, hogy ebben benne van a köztársasági elnök kabinetje is, ahonnan azok a személyek kapták a megbízást, akik a pénzügyi folyamatokkal voltak megbízva akkoriban, amikor az állomásépület felújítása zajlott” – mutatott rá Đajić.
Hozzátette, azt is tudni lehet, hogy a hivatalos adatok szerint a felújításért 65 millió euró lett kifizetve, de az állomásépületen elvégzett munkálatok 16 millióba kerültek.
„Tény, hogy itt van egy óriási mennyiségű pénzösszeg, amit indokolatlanul fizettek ki, már hogyha kifizették… És hogy hová lett ez a pénz, nem tudom” – mondta Đajić.
Zoran Đajić (N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

