Az egyetemfoglaló hallgatók nem fogják jelöltetni magukat a rendkívüli parlamenti választásokon, de dönteni fognak arról, hogy kik legyenek azon a listán, amely a támogatásukat élvezi majd – közölte Sofija Perić, a Politikatudományi Kar hallgatója, valamint Petar Živković joghallgató.
Perić elmondta: kulcsfontosságú a hatalomváltás, mert az egyetemistakövetelések teljesítésének ez az előfeltétele, az új hatalomnak pedig választásokon kell legitimitást igazolnia, amit szerintük a mostani társadalomban meg tudna szerezni.
Perić hozzátette: az egyetemisták ezután fognak dönteni a listákra kerülő nevekről, de egyelőre nem árulják el azokat. Petar Živković kiemelte: az egyetemistáknak megvannak a kritériumaik, hogy kik lehetnek ezen a listán, de a döntést ezúttal is direkt demokráciával fogják meghozni.
Az egyetemisták az ellenzék támogatására is számítanak, jelenleg intenzív tárgyalások is folynak velük, és azt is szeretnék elérni, hogy az ellenzék közreműködésével részt vehessenek majd a választások megfigyelésében és ellenőrzésében.
A hallgatók szerint az egyetemek blokádját a követelések teljesítéséig fenntartják – a választások ennek csak az egyik előfeltétele.
Fotó: Vesna Lalić/Nova.rs
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

