Szerdán az újvidéki börtönben megverték és eltörték az orrát Davor Stefanovićnak, aki egyike annak a hat őrizetbe vett aktivistának, akit az ország alkotmányos rendjének állítólagos megdöntési kísérletével vádolnak, jelentette ki a Beta hírügynökségnek ügyvédje, Milan Pavković.
Pavković közölte, ügyfelét a börtönséta során támadták meg, ennek során orrcsontja két helyen is eltört.
„Davor nagyon rosszul van. Nagyon rosszul alszik, mert légzési problémái vannak, és mindennek tetejében a börtönben még a poloskák is csípik” – nyilatkozta az ügyvéd.
Hozzátette, a kliszai körzeti börtön dolgozói megfelelő módon reagáltak, de védence ennek ellenére is súlyosan megsérült.
Emlékeztetett, hogy Stefanović még csak nem is vett részt az állami szervek által megkérdőjelezhető módon lehallgatott beszélgetésen, így ellene még csak az alkotmányos rend megdöntésének alapos gyanúja sem áll fenn.
Az ügyvéd közölte, arra számít, hogy védencével szemben az illetékes bíróság sürgős eljárásban szünteti meg a fogságot, figyelembe véve, hogy nincs jó egészségi állapotban.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

