Dušan Bajatović, a Srbijagas közvállalat igazgatója a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy aláírták az orosz gáz Szerbiába szállítására vonatkozó szerződés módosítását, amely lehetővé teszi, hogy az előttünk álló téli időszakra feltöltsük a törzsudvarnoki (Banatski Dvor) és a magyarországi gáztározókat.
Kiemelte, a háztartási gáz biztosan nem fog drágulni, sőt az ipari fogyasztók még kedvezőbb áron is hozzá fognak tudni jutni az energiahordozóhoz.
„A jelenleg hatályos megállapodás az orosz gáz hazánkba történő szállításáról a héten jár le, de a pénteken aláírt szerződésmódosítással ugyanezekkel a feltételekkel hosszabbítottuk meg azt, ami így szeptember végéig lesz érvényes” – közölte Bajatović.
Ezzel, mint mondta, hat millió köbméter gázt biztosítottak, 290 eurós köbméterenkénti áron.
Hozzátette, azok a nyilvánosságban megjelent spekulációk, melyek szerint valami nincs rendben az orosz gáz beszerzésével, valótlanok, és Szerbiának lesz elegendő mennyiség ebből az energiahordozóból.
Dušan Bajatović (021.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

