Az Újvidéki Alapfokú Bíróság 30 nappal meghosszabbította a Szerb Haladó Párt négy aktivistájának előzetes letartóztatását, akik január végén megtámadták az egyetemistákat a városban.
A 021.rs portálnak megerősítették a bíróságról, hogy az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról szóló határozatot május 23-án hozták meg.
„Az előzetes tanács átvizsgálta az ügy teljes iratanyagát, és úgy ítélte meg, hogy továbbra is fennállnak a büntetőeljárásról szóló törvényben előírt indokok a vádlottak letartóztatásban tartására, vagyis olyan különös körülmények, amelyek arra utalnak, hogy szabadlábon a vádlottak rövid időn belül megismételhetnék azokat a bűncselekményeket, amelyekkel megalapozottan gyanúsítják őket ebben a büntetőeljárásban” – áll a határozatban.
A vádlottak és védőik fellebbezhetnek e határozat ellen az Újvidéki Fellebbviteli Bíróságnál.
A következő tárgyalást az ügy érdemi tárgyalására május 28-án, szerdán reggel 9 órára tűzték ki az Újvidéki Felsőbb Bíróságon.
A blokád alatt álló újvidéki egyetem épületénél tüntető diákokat január 27. és 28. közötti éjszaka támadták meg a Felszabadulás sugárúton található pártszékház irodája előtt, majd a Petőfi Sándor Általános Iskola közelében is.
Az incidens során súlyosan megsérült a Művészeti Akadémia egyik hallgatója, akinek eltört az állkapcsa.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

