Indítsd a napot egy pohár víz elfogyasztásával! – nagyon valószínű, nincs olyan ember a földön, aki ne hallotta volna már valakitől ezt a kijelentést. Míg korábban az emberek a tapasztalataik alapján tartották fontosnak azt, hogy a nap egy pohár víz elfogyasztásával kezdődjön, addig a tudomány fejlődésével a kutatók igyekeztek kimutatható eredményekkel alátámasztani és bizonyítani, miért fontos, hogy a nap ne egy kávé, hanem egy pohár víz elfogyasztásával kezdődjön.

Reggeli kávé helyett egy nagy pohár víz

A rutinos vízivók mindig tartanak az ágyuk mellett egy pohár vizet vagy kulacsot, így amint kinyitják a szemüket, az első dolguk, hogy vizet igyanak. Ma már szinte mindenki megtalálhatja a saját maga és pénztárcája számára legmegfelelőbb víztisztítót, aki pedig hordozható eszközben gondolkodik, annak az Economy Water kínálatában levőket ajánljuk.

Akármennyi órát is alszunk, egy nagy pohár víz elfogyasztása után azonnal megkezdődik a rehidratáció, ellentétben a kávéval, amely a koffeintartalma miatt élénkít, de közben dehidratáló hatással is bír.

Sokan úgy gondolják, majd akkor isznak, ha szomjasak lesznek: a szakemberek szerint sokkal jobb, ha rendszeresen fogyasztunk folyadékot, és nem akkor, amikor már érezzük, hogy ránk tör a szomjúság érzete, ugyanis attól a pillanattól kezdve már csak kevés idő választ el bennünket attól, hogy a kiszáradás jelei – szédülés, kevés nyál, fejfájás, kábultság – megjelenjenek.

A reggeli pohár víz elfogyasztásának pozitív hatásai

Az első és az egyik legfontosabb hatása az ébredés utáni vízivásnak, hogy segít a hidratációs szint helyreállításában, ami kiemelten fontos az anyagcsere és a sejtek megfelelő működése és a szervezet természetes méregtelenítése miatt. Ez utóbbi annak köszönhetően valósul meg, hogy a víz hatására a vese és a bélmozgás beindul.

Nem nehéz kikövetkeztetni, ha a dehidráltság fáradékonyságot, rossz közérzetet okoz, akkor a vízivás ezeknek az ellenkezőjét, vagyis frissességet, éberséget idéz elő, valamint növeli a koncentrálóképesség szintjét is.

Reggeli vízfogyasztás (Fotó: Freepik)

Reggeli vízfogyasztás (Fotó: Freepik)

Egy pohár víz – könnyebb felkelés, kevesebb ránc

Egy nagy pohár víz, ami alatt 3-4 decilitert értünk, és ezt akár lehet két részletben is meginni, elfogyasztása serkentőleg hat a vörösvértestek termelődésére, s ennek köszönhetően a vérbe is több oxigén jut, ami megkönnyíti, dinamikusabbá teheti a felkelést.

Ha a napi, megfelelő mennyiségű vízfogyasztás reggel egy pohár vízzel indul, akkor kisebb az esélye annak, hogy később fellép a dehidráltság, így elkerülhetőek a ráncok, a töredezett haj és a bőrön levő sötét foltok kialakulása. Ha odafigyelünk, akkor ezek a negatív dolgok helyett nyoma sem lesz a kialvatlanságnak, kevesebb lesz a ránc az arcunkon, a bőrünk tovább feszes marad, valamint a hajunk is szebb lesz.

A reggeli vízfogyasztás és a fogyás kapcsolata

A középkorú és az idősebb felnőttek között sokan vannak, akik súlyfelesleggel küzdenek, s az ő esetükben különösen fontos lehet az étkezés előtti vízfogyasztás. Legalábbis erre a következtetésre jutottak azok a tudósok, akik azt vizsgálták, hogy a vízfogyasztás csökkenti-e az étkezési energiabevitelt a középkorú és idősebb felnőttek körében. Céljuk az volt, hogy meghatározzák, az étkezés előtti vízfogyasztás elősegíti-e a súlycsökkenést a túlsúlyos/elhízott középkorú és idősebb felnőttek körében, és hogy az étkezés előtti vízfogyasztás étkezési energiabevitelt csökkentő képessége megmarad-e egy 12 hetes megnövekedett vízfogyasztási időszak után is. Az eredmény azokat igazolta, akik a vízfogyasztás mellett tették le a voksukat, ugyanis a fogyás mintegy két kilogrammal több volt az úgynevezett vizes csoportban.