A Medián legújabb közvélemény-kutatása alapján a Fidesz előnye már a legkisebb településeken is elolvadt, a nagyvárosokban pedig komoly hátrányba került a párt a Tiszához képest.
A HVG településtípusonként hasonlította össze a 2024-es EP-választás eredményeit a Medián új kutatásának adataival. A számok tanúsága szerint egy év alatt mindegyik településtípuson rosszabb helyzetbe került a Fidesz: Budapesten 21-49-re, a megyei jogú városokban 25-46-ra, az egyéb városokban 28-34-re, a községekben pedig 33-32-re áll a Tiszához képest.
Ugyanezek az arányok az EP-választáson még így néztek ki: Budapest: 21-21, megyei jogú városok: 22-20, egyéb városok: 25-17, községek: 32-14.
A kutatás demográfiai csoportok alapján is vizsgálta a választókat, ebből az derült ki, hogy a Tisza a fiatalok körében a legerősebb, a 40 év alattiak 58 százaléka szavazna a pártra. A Fidesz már csak az 50 év felettiek körében a legerősebb.
Az iskolai végzettség szintén jelentősen befolyásolja a pártpreferenciát. A Tisza 27 százalékkal vezet a legalább érettségivel rendelkezők körében, a Fidesz pedig már csak a legfeljebb 8 általánost végzettek körében vezet, igaz ott 48-17-re.
Fideszes békemenetelő vezérek Budapesten, 2024. június 1-én (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

