A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége Tanácsának és Elnökségének tisztségviselői közölték, hogy a párt tagjait nem tájékoztatta Tomislav Žigmanov, a párt elnöke arról, hogy őt jelölték a Tartományi Kormány ötödik alelnöki posztjára, valamint hogy sem a Tanács, sem az Elnökség nem hozott döntést erről a javaslatról, írja a Magločistač.
A VHDSZ egy csoportja közleményében azt írja:
„Ezzel a lépéssel Tomislav Žigmanov megsértette a DSHV alapszabályának 36. cikkelyét, amely világosan kimondja, hogy a végrehajtó hatalmi pozíciókra vonatkozó jelölésekről a párt Tanácsának kell döntenie – ami itt, felelősségteljesen állítjuk, nem történt meg.”
„Megalapozottan hisszük, hogy Žigmanov azért nem hívta össze a Tanács ülését, mert hónapok óta nincs meg a többségi támogatása sem ebben a párttestületben, sem az Elnökségben, sem pedig a tagság körében. Ennek oka többek között az, hogy elmaradtak az eredmények, valamint hogy miniszteri pozíciójában – amelyet nemrég töltött be – csak látszatpolitizálást folytatott a horvát közösség szerbiai politikai helyzetével kapcsolatban” – áll a közleményben.
A pártfunkcionáriusok hangsúlyozzák, hogy nem vitatják a jelölés törvényességét, sem az előttünk álló tartományi parlamenti ülésen (amelyet június 25-re hívtak össze) történő szavazás jogszerűségét, de „elhatárolódnak minden politikai lépéstől, amelyet Žigmanov tartományi kormányalelnökként fog megtenni, amennyiben megválasztják erre a tisztségre.”
„A VHDSZ semmilyen módon nem fogja támogatni ezt a kinevezést. Ahhoz, hogy ez a választás a párt számára teljes mértékben legitim legyen, Žigmanovnak csak egy lehetősége marad – hogy lemondjon a pártelnöki tisztségről” – üzenik a párt tagjai.
A közleményt a VHDSZ Tanácsának és Elnökségének tagjai írták alá: Goran Kaurić, a VHDSZ alelnöke és a bánáti tagozat elnöke; Marin Piuković, a VHDSZ ifjúsági tagozatának elnöke; Mladen Petreš, a VHDSZ titkára; Ankica Jukić Mandić, a VHDSZ alelnöke Szerémségért; Renata Kuruc, a VHDSZ alelnöke Duna-mentéért; Krunoslav Đaković, a szerémségi tagozat elnöke; valamint Dario Bošnjak, a Dél-Duna-menti tagozat elnöke.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

