A belgrádi felsőoktatási intézményeket blokád alatt tartó diákok nyílt levelet intéztek a Szerb Kormányhoz, amelyben két követelés teljesítését követelik 2025. június 28-án 21 óráig.

Az első követelésük az, hogy „az Alkotmány 109. cikkelye alapján az államfő tegyen javaslatot a Képviselőház feloszlatására, azzal a céllal, hogy 2025. június 28-án 21 óráig rendkívüli parlamenti választásokat írjanak ki”.

A második követelés az, hogy „a Kormány forduljon felhívással a Belügyminisztériumhoz, hogy 2025. június 28-án 21 óráig – a Gyülekezési törvény 18. cikkelye alapján – oszlassák fel az állítólagosan bejelentett rendezvényt a Pionír-parkban és a Nikola Pašić téren” – áll a diákok Instagram-bejegyzésében.

A diákok az Instagramon közzétették a teljes levelet, amelyet kedden juttattak el a Szerb Kormánynak.

„A jelenlegi kormány a Szerbiai Képviselőháztól kapta a mandátumát, amely nem tükrözi az ország aktuális politikai helyzetét. A rezsim bebizonyította, hogy már nincs meg a kapacitása arra, hogy átvezesse az országot a legnagyobb társadalmi-politikai válságon” – közölték a diákok.

Elmondásuk szerint Szerbia történetének legnagyobb tiltakozásai elvették a hatalom legitimitását, ezért már május 5-én rendkívüli parlamenti választások kiírását követelték.

„Úgy véljük, hogy a választások minden demokratikus társadalom alapvető mechanizmusát jelentik, különösen, amikor a bizalom ilyen mértékben megrendül az intézmények iránt, és nem létezik alternatív megoldás a válságra” – hangsúlyozták a diákok.

Ami az úgynevezett „tanulni vágyó diákok” táborát illeti, a blokádban lévő hallgatók szerint a Pionír parkot és annak környékét már több mint három hónapja „bitorolják, a polgárok számos bejelentése és kérelme ellenére, amelyeket az illetékes intézményekhez nyújtottak be”.

„Követelésünket a Kormánynak címeztük, mivel a Belügyminisztérium (MUP) eddig nem reagált a polgárok panaszaira és bejelentéseire, továbbá azért is, mert a MUP azon tisztviselői, akik biztosítják az említett területen lévő tábort, több alkalommal nem tettek eleget hivatalos kötelességüknek” – tették hozzá.

A diákok kijelentették, hogy követeléseik megalapozottak és a szélesebb nyilvánosság érdekeit szolgálják, valamint hogy eddigi tevékenységükkel bizonyították, hogy elutasítanak minden erőszakos formát.

„2025. június 28-án, szombaton Belgrádban gyűlésre kerül sor, amelyen sok elégedetlen polgár részvételére számítunk, és nem tudjuk előre jelezni, milyen további lépéseket tesznek a polgárok a gyűlés hivatalos lezárása után” – írják a Kormánynak címzett nyílt levélben.

Mivel – mint hozzátették – ezek a polgárok már formálisan és informálisan is többször megfogalmazták ugyanazokat a követeléseket, a diákok most utoljára szólítanak fel azok teljesítésére, hogy elkerüljék a polgári- és diákelégedetlenség tetőzését.

„Azt várjuk, hogy amennyiben a megadott határidőig nem teljesülnek a követelések, a szerbiai polgárok készek lesznek minden rendelkezésre álló eszközt bevetni a polgári engedetlenség keretében, hogy megvédjék alapvető jogukat a szabad és legitim demokratikus rendszerhez” – áll a Szerb Kormánynak írt nyílt levélben.

„Találkozunk Szent Vitus-napján. ULTIMÁTUM. Akkor van vége, amikor mi azt mondjuk, hogy vége van” – áll a bejegyzés végén, hozzátéve, hogy további információkat a „Blokádban lévő diákok” hivatalos oldalain tesznek majd közzé.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!