A bűnügyi rendőrség és a terrorelhárítás a Biztonsági és Hírszerzési Irodával (BIA) együttműködve, a belgrádi felsőügyészség utasítására vett őrizetbe hat személyt Užicén, Čačakon és Kragujevacon, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének állítólagos előkészítése miatt.
A közlemény szerint I. M. (48), N. A. (47), V. K. (55), A. I. (49), S. G. (52) és B. M. (57) kezén kattant a bilincs.
„A gyanú szerint június 21-én egy kraljevói szállodában azzal a szándékkal jöttek össze, hogy a Szerbiai hatalom erőszakos megdöntését készítsék elő, és az állami intézmények elleni támadásokról egyeztek meg, a rendőrség tagjai elleni támadásokat készítették elő, hogy azokat lefegyverezve erőszakkal hatoljanak be a kormány és más intézmények épületeibe, és olyan médiaházakba, mint a Szerbiai Rádió és Televízió, a Happy és az Informer TV, méghozzá tűzfegyver használatával” – olvasható a belügyminisztérium közleményében.
I.M. ellen tiltott fegyver és lőszer tartás és viselés bűncselekménye miatt is bűnvádi feljelentést tesznek.
A rendőrök az I.M. által használt Škoda márkájú autóban egy sorozatszám nélküli pisztolyt találtak, amelyben hét töltény is volt, továbbá egy 25 darab golyót tartalmazó gyári dobozt, ami illegálisan volt a birtokában.
V.K.-nál pedig egy számszeríjat találtak.
A gyanúsítottakat 48 órás őrizet alá helyezték, ezután büntetőfeljelentés kíséretében az illetékes ügyész elé állítják őket.
Országszerte több helyszínen is házkutatások vannak folyamatban.
A sajtó már korábban arról írt, hogy a letartóztatottak között van Novica Antić is, a katonai szakszervezet korábbi elnöke.
Ivan Ninić ügyvéd Novica Antićtyal kapcsolatosan azt írta az X közösségi oldalon, hogy „a kragujevaci ügyészség csak fiktív módon állítja, hogy Antić az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére készült”.

