Szerbia vállalta, hogy október 1-jétől legalább hét százalékkal megemeli az áram árát – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által pénteken közzétett dokumentumban, amely a szerb hatóságok által a következő 36 hónapban végrehajtandó intézkedéseket tartalmazza.

Az IMF által közzétett dokumentum tartalmazza a 2024. június 20-án aláírt Programnyilatkozatot is, amelyet Đuro Macut miniszterelnök, Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank kormányzója és Siniša Mali pénzügyminiszter írtak alá.

A nyilatkozatban az áll:

„Tervezzük a szabályozott (háztartási) villamosenergia-tarifa legalább hét százalékos emelését 2025. október 1-jétől.”

Emellett bejelentették, hogy „a következő tarifaemelés legkésőbb 2026. október 1-jéig” megtörténik. A dokumentum szerint az áramár-emelésnek „legalább az infláció mértékét plusz egy százalékpontot” kell elérnie.

A hatóságok indoklása szerint az áremelésre azért van szükség, hogy „javuljon a Szerbiai Villanygazdaság pénzügyi helyzete, valamint az energetikai infrastruktúrába való beruházás szükségessége miatt”.

Az áram mellett az autópályadíjak is drágulni fognak, mivel a hatóságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy „2025 júliusától döntést hoznak az autópálya-használati díjak emeléséről”, és hogy ezeket „minden évben a nyári szezon előtt legalább az infláció mértékével növelik”. Ez az intézkedés már életbe is lépett.

Továbbá tervben van egy teljesen új típusú útdíj bevezetése: regionális utakra vonatkozóan teherautók számára. A tervezet szerint 2025 szeptemberéig el kell készülnie a javaslatnak, amelynek célja „a bevételek növelése az utak karbantartásának szükségleteihez igazodva”.

A hatóságok kötelezettséget vállaltak arra is, hogy betartják az úgynevezett „különleges pénzügyi szabályt”, amely korlátozza az állami szektor bérkiadásait, mégpedig úgy, hogy azok nem haladhatják meg a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát. Ez azt jelenti, hogy az állami fizetések csak olyan mértékben növekedhetnek, amennyivel a gazdaság is növekszik – de legfeljebb 10 százalékig. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormány nem emelheti a közalkalmazotti fizetéseket ad hoc módon, hanem ügyelnie kell arra, hogy az összes állami bérkifizetés ne lépje túl ezt a küszöböt. Ez a kötelezettség az egész IMF-egyezmény időtartamára, azaz 2027-ig érvényes.

A nyugdíjak esetében is lemondott a kormány az önálló döntés lehetőségéről: ezek kizárólag az automatikus indexálási képlet szerint növekedhetnek, amelyet a nyugdíj- és rokkantbiztosítási törvény határoz meg.

A dokumentum egyértelműen kimondja:

„A nyugdíjkiadások növelése szigorúan követi az indexálási mechanizmust, nem lesz soron kívüli nyugdíjemelés vagy rendkívüli bónuszkifizetés a nyugdíjasoknak.”

E szerint a kormány a jövőben nem adhat rendkívüli pénzbeli támogatást a nyugdíjasoknak a rendes nyugdíjon felül. Ezek a korlátozások a közkiadások ellenőrzésének és a populista intézkedések elkerülésének eszközei, amelyek veszélyeztethetik az államháztartás stabilitását.

Az egyik legambiciózusabb célkitűzés az Adóhatóságot érinti:

2025-ben 1.000 állandó és 800 ideiglenes munkavállaló felvételét tervezik.

A dokumentumban kifejtett indoklás szerint erre „a nyugdíjazási hullám okozta jelentős humánerőforrás-hiány” miatt van szükség, valamint „az új COTS informatikai rendszer bevezetésére való felkészülés” érdekében.

A következő felülvizsgálat 2025 októberében várható.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!