Aki rendszeresen követi Aleksandar Vučić kijelentéseit és megnyilvánulásait, az emlékezhet rá, hogy bármikor szóba került valamilyen probléma az országban, vagy akár nagyobb tüntetéssorozat (Egy az ötmillióból, tiltakozás a Rio Tinto ellen), a szerb elnök minden problémát azzal söpört le az asztalról, hogy azt mondta: Rendben van, akkor előrehozott választások lesznek, és kész!
És ezt nemcsak mondta, hanem meg is tette, ugyanis az elmúlt tizenhárom év alatt a jelenlegi hatalom négyszer írt ki rendkívüli választásokat és azokat rendre meg is nyerte.
A tavalyi év végén és a 2025-ös év elején azonban az elnök szótárából elveszett a rendkívüli választások kifejezés, és már korábban be is jelentette, hogy 2027-ig nem köztársasági választások.
Ez természetesen nem véletlen, mert szinte biztos, hogy a közhangulat alapján a Szerb Haladó Párt nem nyerné meg a választást: ezt megerősítette a Better Future for Serbia alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatás, amelyet a Sprint Insight ügynökség végezte június 23. és július 5. között 1458 személy megkérdezésével.
Ha ma tartanának választásokat Szerbiában, amelyeken csak az egyetemisták listája, az Aleksandar Vučić vezette (Szerb Haladó Párt, Szerbiai Szocialista Párt, Fogadalomtevők alkotta) mozgalom és a kisebbségek pártjai indulnának, akkor a polgárok 42,1 százaléka szavazna a jelenlegi hatalomra, 54,8 százaléka pedig az egyetemistákra adná a voksát.
Ez akkor lehetne, ha az ellenzék úgy egyezne meg az egyetemistákkal, hogy nem vesz részt a választásokon. De ha az ellenzék mégis úgy döntene, hogy tömbösödne és együtt indulna, akkor a szavazatok 10,2 százalékát szerezné meg, az egyetemisták listájára 45,9 százalék szavazna. Ebből is látszik, hogy az ellenzék az egyetemistáktól a szavazatok 8,9 százalékát vinné el, de ami még érdekesebb, hogy a haladóktól 0,7 százalékot csenne el, így Vuč(ev)ićék 41,4 százalékos eredményt érnének el. Ha az utóbbi opció valósulna meg, és a választások után az ellenzék és az egyetemisták koalícióra lépnének, akkor 56,1 százalékos eredménnyel magabiztos többségük lenne.
Ez persze egyelőre mind csak elmélet, ugyanis előbb az kell, hogy Szerbiában előrehozott választásokat írjanak ki, ehhez pedig a hatalomnak egyáltalán nem füllik a foga, és egészen addig így is marad, míg egy harmadik fél meg nem elégeli az országban uralkodó helyzetet, és úgy dönt, hogy a választásokkal megoldódnának a jelenlegi problémák egy része.
______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

