Azt követően, hogy az egyik sajtótermék címlapján szavatartó embernek nevezték Aleksandar Vučićot, az Istinomer is közzétett egy cikket a szerb elnökről, amelyben arról ír, hogy a 2012-es hatalomra kerülése óta a portál nyilvántartása szerint 137 olyan ígéretet tett, amit nem tartott be.

„A felmagasztalás általános dózisában soroltak fel néhány »beteljesített elnöki ígéretet«, ezeket a következő időszakban majd ellenőrizni fogjuk. Addig is tekintsünk vissza a 2012-től máig tartó időszakra, amelyben azt láthatjuk, hogy a »szavatartó embert« 137 alkalommal kaptuk rajta, hogy nem tartotta be az adott szavát” – emlékeztet honlapján az Istinomer.

A portál Vučić beváltatlan ígéretei közül tízet emel ki: 2012. január 26-án például azt mondta, hogy kézre fogják keríteni Milan Pantić és Slavko Ćuruvija újságírók gyilkosait.

Az Istinomer emlékeztet a „Garantálom, hogy nem csökkentjük a nyugdíjakat” állításra is, ami 2014-ben hangzott el. 2014-ben Vučić azt mondta, „minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy 2019-ig készen álljunk az EU-csatlakozásra”. „Vállalom a tévépárbajt az ellenzékkel” – mondta 2016-ban. Ugyanabban az évben Vučić azt is kijelentette, hogy „a következő hét-tíz nap során kiderül a teljes igazság a Savamala városnegyed rombolásáról”.

A tíz kiemelt kijelentés közé került be a 2016-os „Eszem ágában sincs elnöknek jelöltetni magamat”, a 2018-as „Megtaláljuk Oliver Ivanović gyilkosait” és az ugyancsak 2018-as „2023-ig befejezzük a metrót ugyanúgy, mint ahogyan a Kalemegdan és Ušće közötti drótfelvonót is”.

Az Istinomer kiemeli továbbá 2020-ból a „Húsz nap alatt legyőzzük a koronát” és a következő évből a „A nép fog dönteni a Rio Tintóról” kijelentéseket is.

Aleksandar Vučić (Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!