Szerbiában a bruttó átlagfizetés májusban 148.930 dinárt tett ki, míg adók és járulékok nélkül a netó átlagbér összege 107.705 dinár volt, közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet.

A mediánbér ugyanakkor 84.408 dinár volt, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak fele legfeljebb ennyit, vagy ennél kevesebb pénzt kapott kézhez.

A január-május időszakban a bruttó átlagbér az előző év azonos időszakához viszonyítva a statisztikusok szerint nominálisan 10,8, reálisan pedig 6,2 százalékkal volt magasabb.

A tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva pedig a bruttó májusi átlagbér nominálisan 7,7, reálisan pedig 3,8 százalékkal növekedett, míg a nettó átlagfizetés nominálisan 7,5, reálisan pedig 3,6 százalékkal lett magasabb.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!