Idén várhatóan 1 276 magyar diák fogja megkezdeni a tanulmányait az általános iskola első osztályában Szerbiában, alig kevesebb, mint az előző évben. A magyar középiskolás elsősök száma várhatóan 1 097 lesz, több, mint tavaly volt. A magyar nyelven tanulók száma a legkisebbektől a legnagyobbakig 19 777, 174-el több, mint 2024-ben – hangzott el kedden reggel a Szabadkai Magyar Rádió műsorában, amelynek Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség volt az elnöke.

„Szerbiában ugyanolyan fontos a kisebbségi nyelveken folyó oktatás, mint a szerb nyelvű – ezt is tartalmazza a tankönyvtörvény kormány által előterjesztett módosítási javaslata, amelyet ősszel fogadhat el a parlament. Azt pedig, hogy ez így szerepel a javaslatban, a Vajdasági Magyar Szövetség szakpolitikusai érték el” – mondta Pásztor.

A magyar diákok száma nem csökkent Szerbiában, egyedül a felsőoktatásban jelentkezett kevesebb hallgató, de ez általános jelenség

– mondta a VMSZ elnöke.

„Szó nincs arról, hogy itt drasztikus fogyás lenne, szó nincs arról, hogy tömegesen íratnák át a gyerekeket Magyarországra a szülők, és ezt nagyon-nagyon fontosnak tartom. Mert fontos, hogy mi itt a következő években, évtizedekben is olyan fontos részei legyünk a szerbiai társadalomnak, mi magyarok, mi vajdasági magyarok, mint korábban” – mondta a VMSZ elnöke.

A pártelnök a szerbiai egyetemisták itthon tanulása szempontjából viszont szomorú a helyzet.

„Húsz százalékkal kevesebben jelentkeztek az egyetemekre tavalyhoz képest. A magyar nyelven tanító szabadkai MTTK-n azonban csak két százalékos a visszaesés” – emelte ki Pásztor.

A VMSZ elnöke újra megfogalmazta, hogy „a magyaroknak a saját ügyeikkel kell foglalkozniuk” és kiemelte „ az oktatásban is vissza kell térni a normalitáshoz”.

„Senki nem vitatja el azt, hogy Újvidéken egy hatalmas tragédia történt, senki nem vitatja el azt, hogy a felelősöket meg kell büntetni, bárkik is legyenek azok, de ez nem ok arra, hogy mi, mint társadalom a saját intézményrendszerünket lebontsuk” – mondta, de hozzátette, szerinte az embereknek elegük van a pumpálásból, a dinsztelésből, abból, hogy egy politikai kisebbség 8-9 hónapja terrorizál milliókat.

Pásztor Bálint a Szabadkai magyar Rádió stúdiójában (Fotó: Pannon RTV)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!