Đuro Macut szerb miniszterelnök szerint társadalomként nem vagyunk érettek a rendkívüli parlamenti választások kiírására, mivel „a kedélyeket nagyon felkorbácsolták, és a hagyományos pártokban ennek nincs ellensúlya”.
„Először is definiálni kell a politikai színteret a pártok szerveződésével, amelyek rendelkeznek majd a szokványos elemekkel, ötletekkel, programokkal. Attól tartok, nincs meg az a politikai felelősségvállalás és megértés, hogyan hajtsuk ezt végre azok esetében, akik ezt hirdetik, azaz az egyetemista listát szorgalmazzák” – magyarázta Macut a Večernje novosti lapnak adott interjújában.
Arra a kérdésre, hogy az év végéig kiírhatják-e a választásokat, Macut azt felelte, hogy „nem biztos benne, hogy egy sebtében kiírt választásnak pozitív hozadéka lenne, mert a feszültség továbbra is fennáll”.
Hangsúlyozta, az oktatás a szociális béke és fenntarthatóság egyik oszlopa, és ez továbbra is instabil.
„Véleményem szerint először teljes mértékben stabilizálni kell a helyzetet, kilábalni a válságból és akkor valahol ott jövőre lehetne tervezni a választások kiírását” – mondta Macut.
Đuro Macut (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

