Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön azt mondta, hogy Szerbia rendezett ország kell, hogy legyen, ahol a hatalmat választások útján váltják le, és hangsúlyozta, a párbeszéd a megoldás, nem pedig az erőszak.

„Meg kell hallhatnunk egymást, beszélgetnünk kell, ugyanakkor mindenhol meg kell mutatnunk az egymás iránti tiszteletet” – mondta az Instagramra feltöltött videóüzenetében.

Szavai szerint fontos volna, hogy az „emberek tanuljanak abból a leckéből, amelyről azt gondolta, hogy már mindenki megtanulta”.

„Ez pedig, hogy amikor a dolgokat erőszakkal változtatjuk meg, amikor erőszakot alkalmazunk, akkor tökéletesen tudnunk kell, hogy ezt a rosszat a jövőben visszakapjuk” – hangoztatta Vučić.

Kiemelte, a hatalmat választásokon kell leváltani, a nép bizalmát pedig munkával, szorgalommal és elhivatottsággal lehet kiérdemelni.

Aleksandar Vučić (Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!