Az Avilai Szent Teréz-székesegyház felújítása 2015-ben kezdődött a Magyar Köztársaság kormányának pénzügyi támogatásával, de még ma, tíz évvel a munkálatok megkezdése után sem sikerült megoldást találni arra, hogyan állítsák meg a templom alapjainak süllyedését és romlását, írta meg cikkében a Subotica.com.
A szerkezeti probléma már az alapok építésekor jelentkezett. A harangtornyok, amelyek mindegyike több mint 3.000 tonnát nyom, elkezdték „húzni” az épület elejét, mégpedig mindkét irányba, ami repedést okozott a székesegyház közepén. Először az volt a terv, hogy az alapokat 16 darab, toronként 8-8 úgynevezett „mega cölöppel” erősítsék meg, de ettől hamar elálltak.
“A legfontosabb az volt, hogyan oldjuk meg a székesegyház évtizedek óta ismert „szabadkai repedését”. A Magyar Kormány segítségével készült egy projekt, amely jelentős anyagi forrást biztosított 16 mega cölöp beépítésére, hogy megerősítsük az alapokat, mivel itt nagyon instabil a talaj. A 16-ból 13 cölöpöt sikerült beépíteni, de ekkor veszélyes elmozdulások jelentkeztek, amelyek miatt le kellett állítani a munkát. Ezek invazív módszerek, ilyenkor elmozdulások és repedések is keletkeznek, ez várható volt. Ez olyan, mintha valakinek állva kellene cipőt cserélni – szinte lehetetlen. Már a székesegyház építésénél hibát követtek el, mert nem készítettek mélyebb alapokat” – magyarázta Dragan Muharem, a Szent Teréz avilai plébánia plébánosa.
A második projekt mesterséges gyanta talajba fecskendezését jelentette volna a talaj megerősítésére, de ezt is elvetették.
“Ennél a tervnél több mélységben próbálták a talajt megerősíteni, de újabb furcsa fizikai jelenségek jelentkeztek: a tornyok már nem oldalirányba, hanem előre kezdtek dőlni, ami még veszélyesebb, mert az egész templom elejét húzzák magukkal, és fennáll a teljes beomlás veszélye. Ezért a projektet leállították, mivel nem hozott eredményt. Akkor, 2020-ban, a járvány előtt, minden munka megállt.”
Végül valószínűleg az egyetlen valódi megoldás az lenne, ha a tornyokat lebontanák, majd újra felépítenék, de már könnyebb és korszerűbb anyagokból.
“Most is keresnek megoldásokat, de úgy tűnik, az egyetlen járható út az építőiparban „teljes dekonstukciónak” nevezett módszer. Ez azt jelentené, hogy a tornyokat az első párkányig lebontanák, mivel hatalmas a súlyuk – a falak vastagsága helyenként két méter, és a harangok is nagyon nehezek. Ezután az alapokat megerősítenék, majd újra felépítenék a tornyokat, amelyek külsőre azonosak lennének a mostaniakkal, de mai, sokkal könnyebb, ugyanakkor nagy teherbírású anyagokból készülnének. Ez megmentené az épületet. Kérdés, hogy tudunk-e még kísérletezni, mert a teljes dekonstukció nélkül úgy tűnik, nem lehet megoldani a problémát. Radikális megoldás, de a legtartósabb és legjobb” – mondta Muharem.
Az elmúlt öt év eseményei oda vezettek, hogy a munkálatok a székesegyházon teljesen leálltak. Időnként méréseket végeznek, hogy nyomon kövessék a tornyok és az alapok elmozdulását és süllyedését.
“Az épület felújítás alatt álló részeit belülről és kívülről is elkerítették, így a hívők és az egyházi szolgálat helye biztonságos, ott nincs probléma. A székesegyház repedését egy anyaggal, például purhabbal zárták le, hogy megakadályozzák a galambok bejutását, mert azok komoly gondot okoztak.”
A szabadkai történelmi templom felújítása ismét napirendre került, magyar partnerek támogatásával és abban a reményben, hogy sikerül megteremteni a feltételeket a jelentős projekt megvalósításához.
‘Arra törekszünk, hogy a közeljövőben újraindítsuk a munkát magyar kormányzati partnereinkkel, akik jelezték, hogy továbbra is részt kívánnak venni a projektben. Egyedül nem tudjuk megoldani, mivel ez többmillió eurós költséget jelent. Hogy milyen irányba mennek majd a tárgyalások és az ötletek, azt a szakemberek döntik el. A jövőben szeretnénk újraindítani ezeket a beszélgetéseket és megtalálni a megoldást. A templom továbbra is használatban van. Úgy hiszem, mindenkinek érdeke, hogy ez a 250 éves, Szabadka jelképének számító épület megújuljon. Biztos vagyok benne, hogy mindenki szívén viseli a sorsát, és megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy egyszer újra megszólaljanak a harangjai, újra minden nyitva legyen, és örömmel tekinthessünk a most „sebesült” templomra, amely újra teljes pompájában fog ragyogni” – zárta gondolatait Muharem a Subotica.com-nak.
A székesegyház mai állapotában (Fotó: Goran Todorov, Subotica.com)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

