A Szociális–Gazdasági Tanácsa elfogadta két szakszervezet kezdeményezését, amelynek a lényege, hogy azok esetében, akik a törvény által meghatározott korhatár előtt mentek nyugdíjba, amikor betöltik a 65. életévüket, akkor a büntető jellegű levonásokat eltörlik. A javaslat szerint azoknak, akik az előrehozott nyugdíjba vonulást választották (vagyis a munkaéveik száma elérte a nyugdíjba vonuláshoz szükségest, de az életkoruk nem) a 65. életévükig kapnának csökkentett nyugdíjat, utána viszont már nem, vagyis a levonás megszűnne.

A Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének alelnöke, Duško Vuković úgy értékeli, hogy a levonások – amelyek akár 20,4 százalékkal is csökkenthetik a havi nyugdíjat – elfogadhatatlanok és társadalmilag igazságtalanok, mert megbüntetik azokat a munkásokat, akik évekig fizették a befizetéseket a Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosítási Alapba.

A szakszervezetek emlékeztetnek arra, hogy a levonásokat 2014-ben vezették be közvita nélkül, és a munkavállalók nagy részének akarata ellenére. A Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosításról szóló törvény módosítására vonatkozó igény minden új kormány idején megismétlődik, ez már a hetedik alkalom, hogy a kezdeményezést benyújtják a hatóságoknak.

A jelenlegi előírások szerint az előrehozott nyugdíjba vonulás esetén minden egyes hónap 0,34 százalékos csökkentést jelent, vagyis, ha valaki öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt vonult nyugállományba, a nyugdíja 20,4 százalékkal alacsonyabb a a teljes összegnél.

Az elfogadott kezdeményezés értelmében a levonások csak a 65. születésnapig lennének érvényben. Ezt követően a jogosult a teljes, a munkaviszony alatt megszerzett nyugdíj összegét kapná. Ez a módosítás a jelenlegi és a jövőbeni előrehozott öregségi nyugdíjasokra egyaránt vonatkozna.

A Pénzügyi Tanács arra figyelmeztet, hogy a levonások eltörlése leginkább a közszférában dolgozóknak kedvezne, míg a nehéz fizikai munkát végzők, akik nehezebben tudják kitölteni a szolgálati éveket, védelem nélkül maradnának.

A szakértők szerint a költségvetés számára megnövekedett kiadások veszélyeztethetik a Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosítási Alap stabilitását.

A Munka-, Foglalkoztatási, Veterán- és Szociális Ügyi Minisztérium bejelentette, hogy a Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosításról szóló törvény módosítását az év végéig véglegesíthetik, miután az állami szervek elvégzik a szükséges gazdasági elemzéseket. Várható, hogy a kormány hamarosan meghozza a végső döntést, viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben a szakértők kevés esélyt látnak arra, hogy a kormány ezen a téren bevállalja ezt a jelentős változást.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!