Az ország legszegényebb polgárai kedvezményt kapnak majd az áramszámlákból – többek között ez is bejelentette vasárnap Aleksandar Vučić államfő, amikor a legújabb gazdasági intézkedéscsomag részleteit ismertette.
„Ezzel az intézkedéssel vagyok a legkevésbé elégedett, de sokat fog jelenti a nyugdíjasainknak és a szegényebb polgároknak. Azt szeretném, ha legalább a nyugdíjasok 30 százalékát fel tudnánk ölelni ezzel” – mondta.
A kedvezményre a 25 é 28 ezer dinár közötti nyugdíjjal rendelkező személyek, továbbá az energetikailag veszélyeztett vásárlók és azok a szociális segélyben részesülők jogosultak, akik már kapnak bizonyos könnyítéseket.
„Tehát adunk 5+5 százalék kedvezményt a villanyszámlák rendszeres fizetésére, ami azt jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknek jóval kisebb lesz a számlájuk. Az ő számukra a piros zónába való bekerülés határa nem változik” – közölte az államfő.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

