A Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Szövetsége bejelentette, hogy bár az elmúlt három évben részt vett a helyi szintű agrárpolitika és vidékfejlesztési politika végrehajtását támogató intézkedések tervezésében, a helyzet évről évre egyre rosszabb.
A szövetség emlékeztet, hogy az együttműködés első évében a pályázatok júniusban, a második évben augusztus végén lettek kiírva, és hogy az idei támogatási pályázatokról semmit sem tudni, emiatt a jóváhagyott források közel felét lebonyolító, mezőgazdasági gépekre kiírt pályázat idén szinte biztosan nem lesz időben megvalósítható.
„Idén azt sem tudjuk, hogy elfogadták-e a Szövetség javaslatait, mert eddig egyetlen javaslatot sem terjesztettek elő a városi képviselő-testület ülésein, nemhogy elfogadtak volna. Csak annyit tudunk, hogy áprilisban 50 millió dinárt fogadtak el intézkedésekre” – állítják a gazdák a Magločistačnak.
A Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Szövetsége javaslatokat tett annak érdekében, hogy az 50 millió dináros forrást – ami a város idei költségvetésének 0,56 százaléka – a lehető legjobban osszák el, és hogy minél több mezőgazdasági termelő fenntarthassa és javíthassa termelését.
„A források intézkedések szerinti elosztására vonatkozó javaslatot 2024. december 13-án küldtük el, de a mai napig nem kaptunk választ, és az említett intézkedésekkel kapcsolatos pályázatokat sem hirdették ki” – jegyzik meg a Szövetségnél.
Feltették a kérdést, hogy vajon az idei pályázat miért nem került eddig kiírásra?
„Valaki szándékosan szabotálja a mezőgazdaságot, mert a gazdák egy része támogatta a diáktüntetéseket? Találgathatunk az igazságról, de nem fogjuk megtudni” – mondják a szövetség tagjai.
Emlékeztetnek arra is, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium irányelveket adott a mezőgazdaság ösztönzésére tartományi és városi szinten.
„Szerbia legtöbb városa már végrehajtotta, de Szabadkának nyilvánvalóan más tervei vannak a jóváhagyott 50 millió dinárral. Sajnálatos, hogy ahelyett, hogy előrelépnénk, visszamegyünk néhány évet, ahelyett, hogy párbeszéd útján oldanánk meg a mezőgazdasági problémákat – ahogy Szabadka polgármestere mondta 2022-ben, amikor 50 milliót harcoltunk ki a tüntetések során –, visszatérünk az utcára, mert enélkül úgy tűnik, nincs megoldás és megértés” – vonja le a következtetést a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Szövetsége.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

