A blokáddal tiltakozó egyetemi hallgatók hivatalos Instagram-oldalukon jelentették be, hogy szeptember 1-jén az utcára vonulnak.
„Szeptember 1-jén az utcán leszünk, együtt középiskolás bajtársainkkal” – üzenték a hallgatók.
A bejelentéssel arra reagáltak, hogy több városból is jelezték a középiskolások: szeptember 1-jén, az iskolakezdés napján megemlékező sétát szerveznek „A középiskolások nem felejtenek” elnevezésű tiltakozó akciójuk keretében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A séta a november 1-jén, Újvidéken történt tragikus baleset áldozataira emlékezik, amikor a vasútállomás előtetőjének összeomlása következtében tizenhat ember vesztette életét.
A tiltakozásszervezők azt tervezik, hogy a szülők, egyes tanárok és a blokáddal tiltakozó egyetemisták támogatásával minél több résztvevőt toboroznak.
Az iskolaigazgatókat arra kérték, hogy az első osztályosok fogadását leszámítva aznap függesszék fel a tanítást a többi diák számára.
Illusztráció (Mina Delić)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

