166 oktató és munkatárs írta alá az újvidéki Bölcsészettudományi Kar petícióját, amelyben tiltakoznak az egyetemisták blokádjának erőszakos felszámolása ellen, valamint azt hangsúlyozzák, hogy „fenyegetések és zsarolások légkörében nem lehet vizsgákat tartani”.
A tiltakozók szerint elfogadhatatlan, hogy a dékán és több munkatárs erőszakkal eltávolította a hallgatókat az épületből, majd a rendőrséget is bevonták, amely bántalmazta a diákokat, tanárokat és támogató polgárokat. A petíció aláírói felszólították a kar vezetését, hogy a hallgatókkal együtt találjanak megoldást, és biztosítsák a vizsgák tisztességes lebonyolítását.
Közben a kar vezetése szeptember 8-ra halasztotta a szeptember elsejei vizsgaidőszakot, egészségügyi kockázatokra hivatkozva. A hallgatók ezt kifogásolták, és dékánjuk, Milivoj Alanović lemondását követelik, mondván: rendőrség bevonásával megsértette az egyetem autonómiáját.
A diákok hangsúlyozták: a Bölcsészettudományi Kar „nem lehet az erőszak és a rendőri ellenőrzés terepe, hanem a szabad gondolat, a párbeszéd és a szolidaritás helye”.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

