Szeptember elsején életbe lépett az a rendelet, amely korlátozza a kereskedelmi árréseket. A következő hat hónapban az árrések legfeljebb 20 százalékosak lehetnek, ami – a hatalom képviselői szerint – 10–20 százalékos árcsökkenést kellene, hogy eredményezzen. A boltokban sok termék ennyivel olcsóbb lett, bár nem mindegyik – némelyik ára még nőtt is – írja a Nova ekonomija.

A rendelet 23 termékcsoportot foglal magában, és ahogy korábban Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, összesen 20.000 termék ára csökken. A rendelet alá tartoznak a tejtermékek és a tojás, a zöldség-gyümölcs, a hús, a háztartási vegyiáruk… Valójában szinte minden olyan terméket érint, amit a boltokban meg lehet találni, kivéve a bébiételeket, az állateledelt és különböző nem élelmiszer jellegű árukat, mint például a konyhai kiegészítők, háztartási gépek vagy játékok. Az alkohol szintén nincs benne a korlátozásban.

A Nova ekonomija Belgrádban két nagy kereskedelmi lánc boltját járta végig egy 45 termékből álló listával, hogy összevesse az árakat az előző héttel, amikor a kereskedők még szabadon állapíthatták meg az árréseket. Azonos márkájú termékek árait hasonlította össze. A 45 követett termék közül 28 ára valóban alacsonyabb lett, néhányé változatlan maradt.

Milyenek most az árak?
– A friss tej literes kiszerelése (kb. 960 ml) 165 dinárról 159-re csökkent.
– A tartós tej (2,8% zsírtartalom, 1 liter) ára 155–160 dinár, ugyanannyi, mint korábban.
– A joghurt 175 helyett 173 dinár lett.
– A 200 grammos sajtkrém 235-ről 205 dinárra csökkent.
– A 450 grammos feta sajt 460-ról 375 dinárra esett vissza.
– A tojások M méretben 210–220 dinár helyett most 178–183 dinár, L méretben pedig 230–240 dinár helyett 192–193 dinárba kerülnek.
– A kristálycukor kilója 112-ről 100 dinárra csökkent.
– Egy ismert gyártó 90 grammos tejcsokoládéja 228-ról 214-re (–6%), másik boltban 240-ről 215-re (–11%) lett.
– A toast kenyér 180–188 dinárról 145-re csökkent (–20%).
– A 400 grammos spagetti 88 dinár helyett 78–81 dinárba kerül.
– A 95 grammos pástétom 140-ről 117 dinárra esett (–16%).
– A kulen kolbász kilója 2.600-ról 2.200 dinárra esett (–15%), bár nem minden márkánál történt változás.

A legnagyobb árcsökkenések a zöldségeknél tapasztalhatók:
– A banán kilója 230-ról 185 dinárra csökkent (–20%).
– A citrom 350-ről 310 dinárra (–11%).
– Az alma 230-ról 194-re (–16%).
– A 400 g gomba 190-ről 180 dinárra.
– A paradicsom 180–200 dinár helyett 145–167 dinár (–17–19%).
– A sárgarépa 90-ről 75-re, máshol 100-ról 79-re csökkent (–17–21%).
– A vöröshagyma 70-ről 65-re, máshol 95-ről 63-ra (–7–34%).
– A burgonya kilója 115 helyett 75 dinár (–35%).
– A bab kilója 350-ről 227-re csökkent (–35%).

Olcsóbb lett a háztartási vegyiáru is:
– 2,6 kg mosópor 1.850-ről 1.515 dinárra csökkent (–18%).
– 10 tekercs WC-papír 630-ról 560-ra (–11%).
– A nedves törlőkendő ára 210-ről 204-re mérséklődött.

Ami nem változott:
– A félkilós szeletelt kenyér ára maradt 93 dinár.
– A napraforgóolaj továbbra is kb. 200 dinár, noha Vučić 160–170 dinárt ígért.
– A liszt 79, a só 75 dinár, ugyanannyi, mint eddig.
– A 75 ml fogkrém ára maradt 178 dinár, a 200 grammos feketekávéé 450 dinár.
(Az ellenőrzés napján nem minden ár volt még átvezetve a boltokban – pl. a vaj, ajvár, pelenkák, öblítők ára nem változott.)

Ami drágult:
– A marhalapocka kilója 1.750-ről 1.800 dinárra emelkedett.
– A sertés szűzpecsenye maradt 1.400 dinár.
– Egy ismert hazai keksz ára 285-ről 294 dinárra nőtt.

Az új rendelet betartását a piacfelügyelet ellenőrzi, a kereskedőknek pedig néhány napot adtak, hogy alkalmazkodjanak a változásokhoz.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!