Óriási sikert arattak a Szegedi Ifjúsági Napok pénteki fellépői a fesztiválozók körében – nemcsak a Coca-Cola Nagyszínpadon, hanem bp Nagyszínpadon, az SZTE Színpadon és a Fonó Világzenei Színpadon is remek volt a felhozatal. Majka, a Margaret Island, DJ Lennard és a Juhász Zenekar is óriási bulit csapott a SZIN harmadik napján.
A fesztivál augusztus 27. és 30. között zajlott, a nyár egyik utolsó nagy rendezvényeként Szegeden. Négy napon keresztül több mint 200 fellépő szórakoztatta a közönséget 10 zenei helyszínen a Partfürdőn. A szervezők a tavalyi rekordot is megdöntve, mintegy 110 ezer látogatót regisztráltak. A hétvége, különösen a pénteki és a szombati nap, teltházzal futott.
A fesztiválozók öltözékét idén a csillogó, strasszos ruhadarabok mellett, egyben a lazaság jellemezte.

A napi jegyek és a bérlet ára a többség szerint elfogadhatónak bizonyult és a legtöbben az italok és az ételek árával is elégedettek voltak. Sokan úgy vélték, hogy a magyar fesztiválok közül, a szegedi az egyik legolcsóbb és legszínvonalasabb nyári esemény, ahová a hazai és a nemzetközi fellépőkért is megéri ellátogatni.
A Civil faluban a délután folyamán a fesztiválozókat sok-sok érdekes játék, ügyességi vetélkedő, ismeretterjesztő előadás várta. A SZIN ezen területe többnyire kisgyermekes családokkal volt teli.


A rendezvény nemcsak a helyiek körében érdekes, a fesztiválra az ország minden tájáról érkeztek fiatalok és idősek egyaránt, ahogyan a vajdaságiak körében is egyre inkább népszerű az eseménysorozat. Sőt, a szervezők minden évben fellépési lehetőséget biztosítanak olyan külhoni magyar zenekaroknak és együtteseknek is, akik ugyan az anyaországban tettek szert a népszerűségre, gyökereiket ennek ellenére el nem engedik. Ilyen például Rúzsa Magdi vagy a Bagossy Brothers Company.
A Coca-Cola Nagyszínpadon Majka adta meg az alaphangulatot, a közönség apraja-nagyja fejből fújta az énekes ismertnél-ismertebb dalszövegeit, amelyek közül a legújabb, mély politikai tartalommal bír. A Csurran, cseppen című dal kétszer is felcsendült a koncerten. Majka egyszer a buli elején, aztán pedig a buli végén, zárásképp énekelte a nagy port kavart dalt.

Az előadó közvetlen hangnemet ütött meg a közönséggel, akik végig tombolták a koncertet. A fény- és hangtechnika, illetve a táncosok kiemelkedő produkciója pedig, magas színvonalat képviselt.
Majka a produkció végéhez közeledve bejárta a közönség első sorait, fotózkodott, beszélgetett, és a fesztiválozókkal együtt énekelt. Majd teljesítette egy kisfiú vágyát is, akinek aznap volt a születésnapja és szerette volna ajándékba megkapni a zenekar dobosának dobverőjét. Az énekes természetesen megajándékozta vele a gyermeket.

Az előadó végezetül arra kérte a közönséget, hogy aki teheti és betöltötte a 18. életévét, mindenképp menjen el jövőre szavazni.
A bp Nagyszínpadon a hamarosan feloszló Margaret Island adott felejthetetlen koncertet. A zenekar dalszövegeivel nagyon sokan tudnak azonosulni, nemcsoda, hogy megtelt a színpad előtti tér és sok-sok fiatal, illetve szerelmes pár énekelte közösen együtt a legismertebb dalokat. Lábas Viki, énekesnő a végén meghatódva köszönte meg a szegedieknek, hogy 10 éven át kitartottak mellettük.

Idén a Fonó Világzenei színpadon a vajdasági Juhász Zenekar húzta a talpalávalót, akik a szegedi Tiszavirág Néptáncegyüttessel, három órán keresztül táncoltatták és énekeltették a fesztivál népét. A néptáncegyüttes tagjai a közönség soraiban elvegyülve próbálták meg megtanítani a legalapvetőbb lépéseket az érdeklődőkkel, amiből mókás pillanatok és a végén egy igazi nagy buli kerekedett.
A SZTE Színpadnál kétségtelen, hogy DJ Lennard aratta a legnagyobb sikert. A Lagzi fesztre keresztelt szettjére, mindenki végig ugrált és énekelt másfél órát a tánctéren. A legnagyobb magyar slágerek mellett, a legismertebb mulatós dalok is felcsendültek, mint egy igazi lakodalomban. A produkciót egy ceremóniamester moderálta, aki több olyan játékot is levezényelt, amelyeket az esküvői mulatságokról ismertek.

A kisebb színpadokon ugyancsak talált magának mindenki kedvére valót. Lemezlovasok váltották egymást, a mai slágerektől kezdve a techno zenén keresztül.

A fesztivál vasárnap hajnalban ért véget, ám a jövő évi esemény „Early Bird” bérletei már megvásárolhatók.

Fotók: SZIN
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

