A Dr. Rudolf Archibald Reiss nevét viselő újvidéki rendőrségi szakmai egyesület az egyetemisták által szeptember 5-ére meghirdetett tiltakozás kapcsán a feszültségek csillapítására szólított fel, írja a 021.rs.

Közleményükben arra kérik a társadalom minden szereplőjét – a polgárokat, az egyetemi hallgatókat és a rendőrség munkatársait –, hogy a párbeszédre, a megértésre és a közös érdekekre – vagyis az emberi méltóság és a közbiztonság megőrzésére – helyezzék a hangsúlyt.

„A rendőr nem csupán egyenruhás hivatalnok – ő is apa, anya, testvér, barát. Ők is a társadalom része ugyanúgy, mint azok az egyetemisták, akik kiállnak az elveik mellett, és azok a polgárok, akik igazságot követelnek. Amikor elszabadulnak az indulatok, emlékeztetnünk kell magunkat: a rendőrség feladata nem az erő alkalmazása, hanem a köz szolgálata” – írták.

„Szerbia, halljuk egymást?” – Közzétették a pénteki újvidéki tüntetés helyszínét

A szervezet arra is figyelmeztetett, hogy a rendőrök sértegetése, provokálása vagy akadályozása veszélyes következményekkel járhat:

„Minden, indulattal kimondott szó nyomot hagy, minden mozdulat félreérthető lehet. A tiltakozáshoz való jog fontos, de ez felelősséggel is jár.”

A szervezet egyidejűleg rendőri tagjaihoz is üzenetet intézett:

„Legyetek higgadtak. Legyetek példamutatóak. Legyetek pajzs – ne fegyver.”

Kiemelték: az erőszak alkalmazása csak a legvégső eszköz lehet, nem ösztönös reflex.

„Minden beavatkozásnak átgondoltnak, arányosnak, jogszerűnek – és emberi szempontból is arányosnak kell lennie.”

A közleményben hangsúlyozták, hogy kiállnak a rendőrtisztek mellett, de a társadalom egésze mellett is:

„Biztonság nincs bizalom nélkül – és bizalom sincs kölcsönös tisztelet nélkül.”

A szervezet elnöke, Nenad Ljubišić úgy fogalmazott:

„A rendőr és az egyetemista nem két ellentétes világ. Ugyanahhoz a társadalomhoz tartoznak, ugyanúgy joguk van a méltósághoz. A rendőrség feladata, hogy védelmet nyújtson, nyugalmat teremtsen, és hidat képezzen a törvény és a polgárok között. Ezért kérem a kollégáimat, hogy minden helyzetben megfontoltan és a körülmények, valamint az érzelmi háttér teljes megértésével járjanak el.”

A szervezet végül arra figyelmeztetett, hogy a következő napokban „a bölcsesség vezéreljen bennünket, ne az indulat”.

„Védjen meg minket a törvény, de formáljon az együttérzés. Csak együtt építhetünk olyan társadalmat, ahol a rendőr és az egyetemista egyaránt biztonságban érezheti magát – nem az egyenruha miatt, hanem a kölcsönös megértés okán.”

Mint ismeretes, az egyetemi hallgatók a szeptember 5-i tömegtüntetést azután hirdették meg, hogy szerintük a rendőrség szeptember 1-jén brutálisan lépett fel egy békés megemlékezés után. A demonstrációt az újvidéki tragédia tizedik hónapfordulóján tartották, amely során 16 ember halt meg, amikor leszakadt a vasútállomás előtetője.

Incidenssel ért véget a megemlékezés Újvidéken

A hallgatók állítása szerint a rendőrség előzetes bejelentés nélkül jelent meg több egyetemi épületnél is, megsértve az intézmények autonómiáját. Egy rendőr gumibottal ütött meg egy elsősegélyes lányt, aki a szervező csapat tagja volt.

A karhatalom – rohamrendőrök és a csendőrség – kilenc napja a Bölcsészettudományi Kar épületében tartózkodik. Amikor a hallgatók és polgárok ez ellen tiltakozni kezdtek, a helyzet erőszakba torkollott: a rendőrök egyiküket bevonszolták az épületbe, ahol – a hallgatók szerint – megverték.

Példátlan brutalitás Újvidéken: A rendőrök eltörték egy tüntető könyökét

A rendőrség a Testnevelési Karon is beavatkozott, miután annak dékánja, Patrik Drid szeptember 1-jén megjelent az épületben, az egyetemi hallgatókat pedig kidobták.

Illusztráció (Mina Delić)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!