Augusztusban összesen 46 incidenst jegyzett fel újságírók és más médiamunkások ellen a Szerbiai Független Újságíró Egyesület (NUNS), ami az idei év eddigi legmagasabb havi esetszáma, írja az N1.

Az Egyesület közleménye szerint a legtöbb fizikai támadás az egész országot érintő polgári tiltakozások idején történt.

A NUNS külön aggasztónak tartja „a rendőrség részéről tapasztalt folytatódó támadásokat és a nem megfelelő bánásmódot”.

„Csak ebben a hónapban 25 fizikai támadást dokumentáltunk, ezek közül 14-et rendőrségi alkalmazottak követtek el!” – közölte az Egyesület.

A szervezet 13 olyan fenyegetést is rögzített, amely újságírók életét vagy testi épségét veszélyeztette, emellett hat fenyegetést médiacégek ellen, valamint két támadást médiák és civil szervezetek ellen is.

„Az incidensek a médiamunkásokkal szembeni egyre erőszakosabb fellépésről és megfélemlítésről tanúskodnak – ezek névtelen elkövetőktől, de a rendőrségtől is érkeznek, ami komoly biztonsági problémát jelent, és veszélyezteti a sajtószabadságot Szerbiában” – fogalmaz a NUNS.

A közlemény szerint az adatok a SafeJournalists hálózat havi hírlevelében megjelent legfrissebb összefoglalóból származnak, amely a szerbiai médiaszabadság helyzetével foglalkozik. A támadások adatbázisa a SafeJournalists honlapján érhető el.

Illusztráció (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!