Tizenhat perces néma kegyeletadással kezdődött a „Szerbia, halljuk egymást?” elnevezésű egyetemistatüntetés pénteken Újvidéken, így emlékezve a 16 áldozatra, akiknek életét a vasútállomás leszakadt előtetője oltotta ki.
Milan Marinković, a Természettudományi és Matematikai Kar hallgatója közölte, hogy a mai tüntetéssel elégedetlenségüket fejezik ki a rendőrség, a csendőrség és a kormány reakciójával szemben.
„Vannak követeléseink, amelyeket nem teljesítettek, és ezért felháborodottak, dühösek vagyunk. Ez a helyzet már hónapok óta tart, és nem látjuk a kiutat.” – mondta a hallgató.
Az újvidéki tüntetésen részt vesznek az Európai Zöld Párt képviselői is, akik a Zöld‑Baloldali Front meghívására érkeztek a tartományi székhely városában zajló tüntetésre, hogy támogatásukkal biztosítsák az egyetemistákat, valamint a szombati belgrádi Pride résztvevőit.
Az Európai Zöld Párt társelnöke, Vula Tsetsi, Belgrádban kijelentette, hogy „Szerbia jövője az Európai Unióban van, de Aleksandar Vučić, illetve a szerb elnök Putyinnal és Kínával ápolt toxikus kapcsolatai nélkül.”
Európai zöldek: Szerbiának az EU-ban a helye, de Vučić nélkül
Az újvidéki tüntetésen most is ott van Dijana Hrka, az előtető leomlásakor elhunyt Stefan Hrka édesanyja.
„Fontos, hogy itt legyek az egyetemisták miatt, a nemzet miatt és mindazért, ami történik velünk, mert várjuk az igazságszolgáltatást. Itt vagyunk, hogy megvédjük gyermekeinket.” – mondta Hrka.
A Sport- és Testnevelési Kar (DIF), illetve a tartományi kormány épülete előtt nagyszámú, tömegoszlatásra felfegyverzett csendőrség várakozik.
A pénteki tüntetős szónokai a Bölcsészettudományi Kar és a DIF hallgatói lesznek. Az egyetemisták azt követelik, hogy a rendőrség egységei az este folyamán távozzanak az egyetemi kampuszból.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

