A Szabadkai Távfűtőművek Közvállalat sikeresen lezárta az idei karbantartási időszakot, és teljes mértékben felkészült a közelgő fűtési szezonra – közölte a vállalat. Mint kiemelték, a legfontosabb kockázati tényezőket azonosították, a rendszer pedig készen áll arra, hogy a hideg idő beköszöntével megbízhatóan és biztonságosan biztosítsa a távhőszolgáltatást valamennyi fogyasztó számára.

A karbantartási szezon során a Távfűtőművek több ütemezett munkálatot hajtott végre a rendszer korszerűsítése érdekében. A munkák közvetlenül a május elsejei ünnepeket követően kezdődtek meg. Davor Andrašić, az energetikai rendszer ügyvezető igazgatója a Subotica.com portálnak elmondta, jelenleg az utolsó ellenőrzések zajlanak, hogy minden készen álljon a fűtési idény kezdetére.

– A karbantartás lezárásával elsősorban a szolgáltatás stabilitása biztosított, a tervezett és elvégzett munkálatokkal ugyanis megelőztük a leggyakoribb meghibásodások okait, így a felhasználók megbízható hőtermelésre és -elosztásra számíthatnak a következő szezonban – nyilatkozta Andrašić. – Kiemelt figyelmet fordítottunk a biztonságra is: a karbantartási időszak alatt sor került a biztonsági mechanizmusok és eljárásprotokollok ellenőrzésére, az esetleges rendellenességek észlelésétől a vészhelyzeti reagálási protokollokig.

Az egyik legfontosabb beavatkozás a blokkkazán és az elöregedett csőszakasz felújítása volt, amelyet már nem lehetett biztonságosan használni.

– Kénytelenek voltunk felújítani ezt a kazánegységet, ami az egyik legnagyobb és legösszetettebb munka volt az üzem területén. Emellett a többi tevékenység a jogszabályok által előírt, megszokott és kötelező karbantartási munkák körébe tartozott – tette hozzá Andrašić.

A hidegpróbák szeptember 15-én kezdődnek meg, ugyanis törvény írja elő, hogy a Távfűtőműveknek október 1-jétől készenléti állapotban kell lennie. Amennyiben az időjárási körülmények megkívánják, a fűtési szezon már október 15. előtt megkezdődhet, bár hivatalosan ekkor indul.

A vállalat tájékoztatása szerint kettős energiahordozó-rendszert alkalmaznak: a fő energiaforrás a földgáz, míg tartalékként fűtőolajat (mazutot) használnak.

– A földgázellátás tekintetében okunk van azt feltételezni, hogy az idén is ugyanolyan stabil lesz, mint a korábbi években. Ami az alternatív energiahordozót, a mazutot illeti, a Távfűtőművek az előírásoknak megfelelően biztosította a kötelező mennyiséget, amely két hétre elegendő tartalékot jelent arra az esetre, ha a földgázellátásban zavar keletkezne. Fontos megérteni, hogy nem létezik egyetlen gombnyomásos megoldás az üzemanyagváltásra – a mazutra való átállás előkészületeket és módosításokat igényel az üzem működésében. Maga a mazut is körülbelül 90 Celsius-fokra való előmelegítést igényel, így nem lehet egyik pillanatról a másikra átállni. A Távfűtőművek történetében nagyon ritkán fordult elő földgázszolgáltatási zavar, de fel vagyunk készülve egy ilyen eshetőségre is – hangsúlyozta Andrašić.

A Távfűtőművek arra kéri a felhasználókat, hogy időben ellenőrizzék belső fűtési rendszereiket, és ha rendellenességet észlelnek, azt haladéktalanul jelentsék az ügyeletes szolgálatoknak.

– A fogyasztók biztosíthatják, hogy belső fűtési rendszereik megfelelő állapotban legyenek, és készen álljanak a hőenergia fogadására. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy légtelenítsék a radiátorokat, ellenőrizzék a szabályozó elemeket, a szelepeket még a hideg napok beköszönte előtt. Arra kérjük őket, hogy biztosítsák a hozzáférést az alállomásokhoz és mérési pontokhoz az ellenőrzések és az esetleges eltérések kijavítása érdekében. A rendellenességek bejelentése – legyen szó szivárgásról, csepegésről vagy hideg fűtővezetékekről – elengedhetetlen, hiszen a gyors bejelentés fél megoldást jelent – zárta gondolatait Andrašić.

Szabadkán jelenleg mintegy 11 ezer háztartás csatlakozik a távfűtési rendszerhez, és az elvégzett karbantartási munkálatoknak köszönhetően a következő fűtési időszakban megbízható és stabil hőszolgáltatásra számíthatnak.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!