A pénz beszél, a gyerek nem tanulhat?

Szülők kerestek meg bennünket, akik – egyedülállóként, gondozóként, vagy szociális helyzetük okán – jogosultak lennének az ingyenes iskolai könyvcsomagra. Csakhogy az ő gyerekeik hátrányba kerültek: szeptember elején még nem kapták kézhez a tankönyveket, írja közleményében Rácz Szabó László, Magyar Polgári Szövetség elnöke, a Zenta a Zentaiaké! frakció vezetője .

Na, ne higgye senki, hogy a „szociális csomag” minden tantárgyra kiterjed. Számos könyvet így is saját zsebből fizetnek – az ingyenes oktatás jegyében, természetesen. A kifizetett könyvek megérkeztek, az “ingyenesek” pedig nem.

Tanév van, vagy nincs?

Az iskolaév – akarjuk vagy sem – szeptember 1-jén kezdődik. De vajon kinek? Biztosan nem azoknak a diákoknak, akik könyv nélkül ülnek a padban. Mert lehet tanulni könyv nélkül?  Már hogyne lehetne, ha van rá pénz. Ha nincs, akkor a gyerek bizony lemarad, mert a házi feladat megoldásához könyv kell. Mit tesz ilyenkor a szülő, vagy éppen a tanár? Fénymásol. Ez pedig már nincsen ingyen. Akkor hát, van ingyenes könyvcsomag, vagy nincsen? Eben a pillanatban nincsen, ami talán éppen a most induló elsősöket ábrándítja ki a legjobban. “Én miért vagyok rosszabb, mint az a másik?” Ilyen tapasztalatokkal kell kezdeni az iskolát?

A mondás úgy tartja: „A pénz beszél, a kutya ugat.” Itt inkább így: a pénz tanít, a szűk anyagiak kirekesztenek. Ez lenne a szerbiai demokrácia? Vagy csak egy újabb anyagi alapú diszkrimináció? A válasz sajnos túlságosan is egyértelmű.

Köszönjük a „segítséget”!

A szülők panasza teljesen jogos. Könyv nélkül a gyerek nem tud lépést tartani a többiekkel. A szülő és a tanár fénymásolgat, az állam, az önkormányzat, a tartomány pedig így “támogatja” a családokat.

És miért említjük az állami szerveket? Mert nyilvánvalóan ők idézték elő a bajt:  „ülnek” a pénzen, vagy talán megint valami mutyi zajlik a háttérben. A felelősöknek persze könnyű: szivarzsebből kifizetik saját gyerekeik iskoláztatását, így nem is érzik mások gondjait, jut is, marad is a fizetésükból, vagy rosszabb esetben a pénzmosásból.

Jog és felelősség

Bárhogyan is van, felszólítjuk az „ismeretlen” illetékest: haladéktalanul oldja meg a problémát. A diszkriminációt ugyanis a Szerb Alkotmány is tiltja.

Hogy ez hidegen hagyja a hatalom irányítóit? Tudjuk. Éppen ezért vannak az utcán az egyetemisták.

_______________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!