Mintegy 150 tudós a világ minden tájáról nyilvános levélben biztosította támogatásáról a szerbiai egyetemista mozgalmat, és Aleksandar Vučić rendszerét megtorlással, a demokratikus intézmények leépítésével, korrupcióval, a sajtószabadság elfojtásával és választási csalással vádolta meg.
„Élesen elítéljük a biztonsági erők brutális fellépését a békés egyetemista tüntetőkkel szemben. Felszólítunk a szerbiai demokrácia megújítására, és az újvidéki vasútállomás előtetőjének a leomlásához vezető, 16 emberéletet követelő korrupcióval kapcsolatosan teljes átláthatóságot követelünk” – írják. A tudósok arra is emlékeztettek, hogy a Freedom House Szerbiát a „részben szabad” ország helyett most már „autokrata hibrid rendszer”-nek minősíti.
Az aláírók szerint a szerbiai autokrata fordulat megkérdőjelezi az ország alkalmasságát az uniós tagságra, és a nemzetközi közösségnek el kell ismernie az egyetemisták legitim törekvéseit – úgy vélik, hogy az EU-nak elsősorban a szerbiai választási rendszer javításáért kellene síkra szállnia, összhangban az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) a javaslataival.
A levelet számos neves amerikai egyetem és tudományos intézet tudósa írta alá, továbbá osztrák, svéd, argentin, spanyol, magyar, holland, mexikói, albán, német, ukrán, észt, román, horvát, szlovén, bosznia-hercegovinai, olasz, svájci, lengyel, chilei, ausztráliai, nagy-britanniai, kanadai, szlovák, cseh, dán, norvég, belga, portugál tudós is ellátta kézjegyével – írja az N1.
Belgrád, 2025. június 28. (Fotó: Beta)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

