Az egyetemi hallgatók és polgári gyűlések szerdára, szeptember 17-ére tüntetést harangoztak be az újvidéki bíróság épülete elé.
A bejelentés szerint a tüntetés célja támogatást nyújtani azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akiket előállítottak, és akiket szerdán hallgatnak ki, írja a 021.rs.
A polgárokat 11 órára várják.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Mezőgazdasági Termelők Megmaradásáért Kezdeményezés négy tagját kedden reggel vették őrizetbe a hétfői, a Báni palota előtt zajló tiltakozáson történt incidens miatt.
Az incidens akkor történt, amikor néhány személy megzavarta a mezőgazdasági termelők tüntetését, provokálva a jelenlévőket, majd a rendőrség igazoltatta és eltávolította őket a helyszínről.
A gazdák elmondása szerint ezek az emberek később visszatértek, ekkor pedig szóváltásra került sor. A rendőrség újra beavatkozott, és eltávolította a provokátorokat.
Az újvidéki rendőrség közleménye szerint a mezőgazdasági termelőket garázdaság miatt vették őrizetbe.
Őrizetbe vettek három földművest az újvidéki tiltakozások miatt
A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy két újvidéki polgárt sértegettek, majd egyiküket fizikailag is bántalmazták és földre teperték.
Az újvidéki gazdatüntetésen intézkednek a rendőrök (021.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

