A hónapok óta találgatások tárgyát képező egyetemi lista végre elkészült, vagyis a végső simításoknál tartanak – ezt a blokáddal tiltakozó egyetemisták erősítették meg a Nova.rs-nek. Jovo Bakić, a belgrádi Bölcsészettudományi Kar professzora is kijelentette, hogy eljött az idő, hogy nyilvánosságra kerüljenek a nevek, de a hallgatók hangsúlyozzák, hogy azokat szigorú titokban őrzik a választások kiírásáig.
A Nova.rs-nek Aleksandar Novović, a belgrádi Jogtudományi Kar hallgatója is megerősítette az egyetemi lista létrejöttét.
„Az egyetemi lista elkészült vagy majdnem kész, de a hivatalos álláspont az, hogy a hallgatók csak a választások kiírása után hozzák nyilvánosságra a neveket” – mondta a Nova.rs-nek.
Hozzátette, hogy ha esetleges változások történnének, azok közös döntés eredményei lesznek.
„A listát nagyon kevés ember ismeri a hallgatói mozgalomból. Általában csak a saját karuk jelöltjeit ismerik az emberek. A jelölteket szigorúan titokban tartják a lehetséges médianyilvánosság miatt” – tette hozzá az egyetemista a Nova.rs-nek.
Bár a hallgatók egyértelműen készen állnak a választásokra, Szerbia elnöke még nem, írja a Nova.rs.
Aleksandar Vučić államfő a múlt héten azt mondta, jövő év áprilisában, májusában vagy decemberében lehetnek előrehozott választások Szerbiában.
Jovo Bakić, a belgrádi Bölcsészettudományi Kar professzora „annak tudatában”, hogy az egyetemi lista „gyakorlatilag elkészült”, úgy véli, eljött az ideje, hogy legalább tíz olyan név napvilágot lásson, akik a lista élén állnak.
„Ezek a személyek beszélgethetnek különböző országok képviselőivel, illetve kommunikálhatnak a hazai közvéleménnyel és a polgárokkal. Igaz, hogy a rezsim propagandájának célkeresztjébe kerülnek majd, de ez a feladat része. Aki vállalta a lista vezetését, annak készen kell állnia erre” – nyilatkozta Bakić a Vreme hetilapnak adott interjújában.
Kiemelte, hogy „két valódi ellenzéki lista, egy egyetemi és egy pártlista – ez lehetne egy jó megoldás, amely a kölcsönösen nem támadná egymást”, majd hozzátette:
„Aki nem akar az egyikre szavazni, az szavazhat a másikra” – idézte a Nova.rs.
Bakić úgy látja, hogy az a tény mögött, miszerint Aleksandar Vučić elnök nem meri kiírni a választásokat, az az óriási félelme áll, hogy a választásokat követően szabadságvesztés vár rá.
„Ha véletlenül a rezsim nyerne – de ebben nem hiszek – egyszerűen elveszítjük annak a lehetőségét, hogy társadalomként és egyénekként létezzünk. Választás elé kerülünk: vagy elhagyjuk az országot, vagy a szervezett bűnözés rabszolgáivá válunk” – hangsúlyozta Bakić.
A Nova.rs emlékeztet, hogy a hallgatók pontosították, miszerint a listán szereplő jelölt olyan személy lehet, aki nagykorú, szerb állampolgár, jelenleg nem egyetemista, soha nem volt a kormányzó koalíció tagja, és nem volt a parlamenti ellenzék tisztségviselője sem, továbbá nem tagja sem a végrehajtó, sem a törvényhozó hatalomnak. Ezen kívül teljes mértékben tiszteletben kell tartania a lista programját.
Fél évvel azután, hogy az újvidéki vasútállomás előtetője leomlott, 16 ember halálát okozva, a szerbiai egyetemek hallgatói azzal a követeléssel álltak elő, hogy a hatalom azonnal írja ki a rendkívüli választásokat.
A hallgatók a Szerb Köztársaság Alkotmányának 109. cikkelye alapján az Országgyűlés azonnali feloszlatását és rendkívüli parlamenti választások megtartását követelik.
Egyúttal minden állampolgárt arra szólítanak fel, hogy támogassák azt a listát, amelynek révén a hallgatók a bizalmukat adják.
Illusztráció (Mina Delić)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

